
Fotó: Mihály Csaba
Noha közel ezer támogatói aláírást gyűjtött össze – a szükséges kilencszáz helyett – egyetlen hét alatt, Jakab Áron Csaba székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő bejelentette, nem szeretne indulni az RMDSZ előválasztásán.
2016. február 12., 16:072016. február 12., 16:07
Az összegyűlt aláírásokat pénteki sajtótájékoztatóján mutatta be a jelenlévőknek. Döntését az előválasztás körüli vita elmérgesedésével indokolta, amely szerinte már nem a lakók érdekét szolgálja, hanem személyes érdekeket.
Pénteken egyébként érvénytelenítette az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete a városi szervezet azon határozatát, mely az idei önkormányzati választások előkészítését tárgyalta.
„Én ezt nem tudom vállalni. (…) Számomra az a fontos, ami közösség számára fontos” – fogalmazott. Jakab RMDSZ-es önkormányzati képviselőként folytatná munkáját a június 5-ei helyhatósági választások után. Elmondta, kiadványban foglalta össze az elmúlt nyolc évről szóló tevékenységi beszámolóját, amelyet hamarosan a világhálón is közzétesz.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!