
Fotó: Lukácsi Lehel
Újabb tizennégy helyi rendőri állásra hirdet versenyvizsgát Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, jelentkezni november 24-éig lehet.
2014. november 06., 19:182014. november 06., 19:18
Mint arról már beszámoltunk, kilenc helyi rendőrrel és a kisegítő személyzettel kezdte el tevékenységét az udvarhelyi rendőrség, a rendfenntartók számát még idén 15-re szeretnék emelni, tájékoztatott László Szabolcs, az intézmény vezetője.
„A köztisztviselők országos ügynöksége újabb 14 állás meghirdetésére adott engedélyt, reményeink szerint a vizsgát követően még idén hét személyt tudunk alkalmazni. A terv az, hogy az intézmény teljes létszáma 34 fő legyen, melyből 25-en lennének helyi rendőrök. A posztokat jövő évben töltenénk be, de természetesen közbejöhetnek még előre nem látott akadályok” – tette hozzá.
Ezúttal tehát hét személyt keresnek a közrendészeti osztályra, kettőt a közforgalmi irodába, hármat a diszpécserszolgálathoz és egyet-egyet a kereskedelmi felügyelői, illetve a környezetvédelmi irodába. Az írásbeli vizsgát december 2-án 10 órától tartják, a szóbeli interjú 5-én lesz, mindkettő a polgármesteri hivatalnál. A jelentkezési iratcsomókat a helyi rendőrség ideiglenes székhelyén, a Villanytelep utca 9. szám alatt lehet leadni. További információk a www.varoshaza.ro címen érhetők el.
László Szabolcs továbbá elmondta, hogy a helyi rendőrök felszerelése majdnem teljes, a télikabátoknak a napokban kell megérkezniük. „Egyelőre éles fegyvert nem hordhatnak a rendőreink, előbb el kell végezniük a kötelező rendőri képzést. Ez decemberben esedékes Gyergyószentmiklóson, jelenleg a belügyminisztériumi határozatot várjuk, amely leszögezi a pontos dátumot” – magyarázta.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!