Holtan találtak egy hajléktalant

Csütörtök reggel ismét bevittek két hajléktalan férfit a rendőrségre, de mivel nem követtek el semmilyen bűncselekményt, rövidesen szabadon engedték őket. Ám ezelőtt a 45 éves Csabára, aki szintén hajléktalan, hálátlan feladat hárult. Egy halottat kellett azonosítania, akiről kiderült, jó ismerőse volt. A Gyepes bejárat egyik tömbházánál élettelenül találták a hatvanéves Gál Albertet, akinek utolsó bejegyzett lakhelye a Bögöz községi Dobó volt, de a rendőrség szerint évek óta Udvarhelyen élt hajléktalanul. Csaba és az 57 éves Károly is jól ismerte őt. Együtt laktak a kauflandi hajléktalanbarakkban.

A férfiakkal beszélgetve megtudtuk, hogy több hajléktalan van a városban. Egyikük szerint időszakonként változik a helyzet. Megkérdeztük tőlük, hova mennek, amikor elengedik őket. Károly abban reménykedett, hogy csak talál valamit, ahol meghúzhatja magát, Csaba pedig biztos volt úti céljában. Ő először azt mondta, mindig sikerül valamelyik tömbház pincéjébe beszökni, ha meleg van, még a patkányoktól sem riad vissza, de nem akarta elárulni „biztos” rejtekhelyét. Ismételt kérdésünkre azonban bevallotta, hogy visszatérő lakója a Haberstumpf-villának. „Nem rak ki onnan engem a parlamentből Băsescu sem” – kardoskodott. Elárulta azt is, hogy nagy hidegben be-begyújt az egyik csempekályhába. Néha a „policok” kidobják onnan, de ő mindig visszamegy. Károlyt, aki eddig „Bercivel” lakott, látszólag megviselte sorstársa halálhíre. „A felszámolt hajlékunk áldozata lett” – sajnálkozott, de inkább a saját kilátásain tűnődött. Kaliba volt ugyan, ahol lakott, mondta, de legalább ágya és három paplanja is volt.

További beszélgetésünk során kiderült, hogy köztük is vannak jó és rossz emberek. Még a Kaufland melletti hajléktalanbarakkban is voltak, akik „hozzávertek” az öregebbekhez. A rendesek nem lopnak, nem bűnöznek. Csaba tizenhárom éve szabadult, letöltötte lopásért kiszabott börtönbüntetését, és azóta nem követett el bűncselekményt. Élelemért kukáznak, és kéregetnek egy-egy kis pénzt. Károly egy kukából szerzett bevásárlózacskót emelt fel a földről, benne ételmaradékkal.

Egyikük sem tudja, mi lenne a megoldás a problémájukra. Személyazonossági igazolványuk sincs, munkát sem találnak. „Ki venne fel egy hajléktalant?” – kérdezték szinte egyszerre, pedig mindkettőjüknek volt egykoron munkahelye: Károly a bútorgyárban dolgozott, Csaba pedig hegesztő volt.

Társuk halála meghökkentette őket, viszont sokkal nehezebbnek tűnik számukra a változtatás, még annak tudatában is, amit Csaba bölcsen így fogalmazott meg: „Mi itt mind meghalunk, csak nem mindegy, hogy hogyan.”