Immár öt hónapja, fagyban és hóesésben is a Szabók utcájában didereg a székelyudvarhelyi betegnyugdíjas Györfi Mária. Elmondta: elsősorban egy 41-es méretű téli csizmára, majd egy hajlékra lenne szüksége.
2013. december 06., 20:392013. december 06., 20:39
2013. december 06., 21:192013. december 06., 21:19
Mint arról beszámolt, sokat gondolkodik azon, hogyan állhatna talpra. Mint arról már korábban is hírt adtunk, a július nyolcadikán kilakoltatott hölgy kitartott amellett, hogy saját, tavaly elveszített lakását szeretné visszaszerezni, – ám mostanra a hajléktalanszállóval, illetve a tartózkodási helyéhez közeli betonépítménnyel is beérné – előbbit azonban csak abban az esetben venné igénybe, ha ingóságait is biztonságban tudná.
Azok jelenleg, helyenként fóliával takarva, helyenként behavazva várják jobb sorsukat, akárcsak gazdájuk – aki egyébként bevallotta, nagyon megijedt attól, hogy a hóesésben kint kell tartózkodnia. Hozzáfűzte, csizmájában nagyon fázik a lába, szeretne helyette egy másikat, illetve egy, a mostaninál melegebb tréningnadrágot. A hideg, a szabad ég alatt tartózkodás egyelőre nem eredményezett nála egészségproblémákat: igyekszik nem gondolni arra, hogy megbetegedhet, mert akkor nagy valószínűséggel be is következik – vallja. Mindennapjai azonban mégsem telnek könnyen: a mosás és tisztálkodás egyre problémásabb, ivóvize is megfagy a téli hidegekben.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!