Helytállni büntetett előélettel

Felesége családnevét vette fel Balázs Dénes, hogy szakítson múltjával, de nem titkol semmit – egy sokat megjárt ember nyugalmával mesél életéről.

Bűnözői karrier

Első alkalommal 1961-ben, 12 évesen néhány társával nyulakat lopott, és egy évre elítélték. Ekkor még nem létezett a polgári nevelés joggyakorlati fogalma, így ítélete – az akkori törvények szerint – felügyelt szabadság volt. A gyermekkori kaland azonban megbélyegezte, 17–18 éves korában már ténylegesen a rácsok mögé került: ellopta a Securitate kocsiját, amiért három és fél év börtönbüntetést kapott.

Úgy emlékszik rá, hogy ez volt az a három és fél esztendő, amit öt és fél év alatt töltött le – büntetésének meghosszabbítását egy szökési kísérlettel érdemelte ki. Kiengedték, besorozták, ám katonai szolgála idején, 26 évesen egy évre elítélte a katonai törvényszék, mert egy felettesét megverte. A következő években sem történt gyökeres változás az életében: a katonaságot tárgyalótermek, bíróságok, ítéletek, börtönök és magánzárkák váltogatják.

A „szörnyűség kuckói”

Mindvégig rettegett a börtöntől. „A vallató tiszt leült velem szemben, és úgy tett, mintha meg akart volna ütni. Összerezzentem. Azt mondta, ezzel elárultam magam, ne tettessem tovább. Tudatomnál voltam, világos volt, hogy nem a diliházba küldenek, hanem elítélnek” – mesélte. Megpróbálta elkerülni a börtönöket, de végül mégis úgy alakult, hogy a két kezén sem tudná megszámolni, hány intézményben fordult meg. Mindenhol dolgoztatták.

A Duna-deltában – ahonnan állítólag senki sem szökött meg – az iratcsomójában az állt, hogy „nagyon, nagyon veszélyes, tolvaj, hazug, perverz, és szökni próbál”. Forró és hideg bánásmódban egyaránt részesültek a rabok – elevenítette fel a múltat, kitérve, a forró azt jelentette, hogy 300 gramm kenyérrel, egy kis kocka marmaládéval, egy levessel és egy kis tányér árpakásával (kanalat nem adtak, evett mindenki, ahogy tudott) napi 12 órán keresztül a legnehezebb munkákat kellett elvégeznie. Akikkel hidegen bántak, azokat két akácfa közé feszítették kötelekkel.

Háromfajta munkabeosztás volt, könnyű, nehéz és nagyon nehéz. Egy rendeletet említett, amely a túlteljesítőket „jutalmazta” előrehozott szabadon bocsátással, de valójában nem lehetett túlteljesíteni. 56 kilósan saját bordája alatt ejtett tenyérnyi sebet, mert inkább a kórházat választotta, mintsem a kínzást. Mint mondta, személyes tapasztalatai voltak a közelmúltban felelősségre vont, múlt rendszeri kínzó és hóhér börtönigazgatókkal, őrökkel.

Alkalmazott bölcsesség

1988 óta itthon él Székelyudvarhelyen, és becsületes munkával biztosítja megélhetését. Úgy véli, büntetését megérdemelte és letöltötte. A forrófejűség lassan már csak emlék számára, viszont legszebb napjaiban is kihozná a sodrából, ha családját támadnák. Egyébként könnyű vele beszédbe elegyedni, szívesen húz párhuzamot a volt és a mai rendszer között. Nem sorolná például egy helyre a két rendszer bűnözőit: úgy gondolja, ebben az új világban még a bűnözők is el vannak kényeztetve.

Azt mondja, a forradalom idején emberéleteket mentett, hiszen „elég volt rosszat kiáltani valakire, a tömeg azonnal lincselt” – emlékezett vissza, hozzátéve, hogy még a legrosszabbak sem érdemlik meg a tömeg haragját, ugyanis előbb-utóbb mindenki elnyeri méltó jutalmát vagy éppen büntetését. Hitte, amit mondott, ez a vezérelve.

Nyugdíj előtt

Balázs Dénes tisztában van azzal, hogy őt nem alkalmazták munkavégzésre, csupán büntetését töltötte. Kissé igazságtalannak tartja, hogy a mai raboknak joguk van megtagadni a munkát. „Engem nehéz munkára köteleztek, kínoztak és igazságtalanságokat követtek el velem szemben. Betegre dolgoztam magam, hogy hamarabb szabadulhassak. Sajnos végül nem lett semmi belőle, mert koholt kihágásokért többször is eltörölték a nehéz munkámat. Csak azt szeretném, hogy ezekből valamennyit most elismerjenek. Ha nem, úgyis rendben van, legalább megpróbáltam” – számolt be helyzetéről belenyugodva.

Ettől függetlenül ma kiegyensúlyozott életet él, jól van, még mindig hibátlanul lótuszülésbe tud helyezkedni. Azért tanulta meg, mert amikor a rabokat jégre vagy havas földre ültetették, tízből nyolc felfázott és megbetegedett, ugyanis lótusz helyett a fenekükre ültek.