Hazaszállították Baczkamadarasi Kis Gergely mellszobrát

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Elszállították hétfőn Baczkamadarasi Kis Gergely mellszobrát a székelyudvarhelyi református gimnázium boltíves kapubejáratától: a szobrot Baczkamadaras községnek adományozta az iskola és a református egyház. Kis Gergelyről új szobor készül, melyet három másikkal együtt a tanintézmény felújított udvarán helyeznek majd el.

Kovács Eszter

2012. május 21., 14:112012. május 21., 14:11

2012. május 21., 16:572012. május 21., 16:57

A 2004-ben felállított mellszobor nem érvényesült a kapualjban, ezért a gimnázium vezetősége és a református egyház úgy döntött: Baczkamadaras községnek adományozza azt. „Idén lesz százéves iskolánk főépülete, továbbá 160 éve született Gönczi Lajos, akinek neve kötődik az intézményhez. A két évforduló alkalmából átrendezzük, felújítjuk az iskolaépület előtti kis parkot” – mondta el Tőkés Zsolt, a gimnázium igazgatója. A tervek szerint a parkban új ösvényeket alakítanak ki és padokat helyeznek el, illetve itt kap majd helyet három arányos méretű, gróf Bethlen Jánost – aki ezer arannyal járult hozzá az iskola alapításához –, Baczkamadarasi Kis Gergelyt és Gönczi Lajos ábrázoló mellszobor is.

„Konzultáltunk képzőművészekkel: Sánta Csaba szovátai képzőművész készíti Gönczi, illetve Gergely Zoltán kolozsvári szobrász készíti Kis Gergely és gróf Bethlen János mellszobrát” – avatott be a részletekbe az intézményvezető. Egyébként a kis parkban jelenleg is álló Benedek Elek-szobrot is megtartaná az iskola, az alkotás további sorsáról azonban még nincsenek konkrét tervek. „Szükség van a térrendezésre, hisz nincs funkcionalitása az udvarnak. Reméljük, hogy a jókedvű adakozók mellett az önkormányzat is támogatja majd a projektet” – tette hozzá Tőkés Zsolt. Az igazgató hozzáfűzte, terveik szerint a térrendezési és felújítási munkálatok szeptember 8-áig befejeződnek.

Kis Gergely szobrának leemelésekor Koncz László baczkamadarasi református lelkész is jelen volt, aki elmondta: a szobor felavatása pünkösd második napján, hétfőn lesz. „2006 óta él a kapcsolat az iskola és községünk között, leggyakrabban az adventi ünnepkörökben találkoztunk. A szoborállítás ötlete az elmúlt esztendőben fogalmazódott meg, hisz a községben jelenleg álló emlékoszlop önmagában eltörpül” – magyarázta Koncz László. A mellszobor a baczkamadarasi református templom udvarán, az iskolaudvarral szemben fog állni, az ünnepélyes avató pedig május 28-án, hétfőn lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Az unitárius közösség központjává válik Szejkefürdő

Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”

Az unitárius közösség központjává válik Szejkefürdő
2025. szeptember 10., szerda

Ismét meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.

Ismét meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. szeptember 10., szerda

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand

Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand
Bezár a székelyudvarhelyi városi strand
2025. szeptember 10., szerda

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand

2025. szeptember 09., kedd

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás

Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás
2025. szeptember 09., kedd

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését

Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését
2025. szeptember 09., kedd

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában

Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában
2025. szeptember 09., kedd

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén

Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén
2025. szeptember 08., hétfő

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt

Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt
2025. szeptember 08., hétfő

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde

Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde
2025. szeptember 08., hétfő

Székelyudvarhely több utcájában szünetel a vízellátás

Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Székelyudvarhely több utcájában szünetel a vízellátás