Hargita megyei ellenpélda az országos tendenciára

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Hargita megye azon ritka kivételek közé tartozik, ahova tavaly jóval több orvos jött, mint amennyi elment. Eközben a román egészségügy évente kevesebb orvossal bővül, mint amennyi elvándorol.

Széchely István

2015. január 13., 20:592015. január 13., 20:59

Tavaly is folytatódott az orvosok elvándorlása, a Romániai Orvoskamara becslése szerint évente háromezer kezdő orvossal bővül az egészségügyi rendszer, miközben mintegy háromezer-ötszázan hagyják azt el, többségük külföldre távozik, másokat nyugdíjazás vagy elhalálozás miatt veszít el a rendszer. A hivatalos adatok szerint az orvoshiány a kórházakban a legnagyobb, ahol 2011 óta 20 648-ról 13 521-re csökkent az orvosok száma.

Az elvándorlás tekintetében Hargita megye azon ritka pozitív kivételek közé tartozik, ahova tavaly lényegesen több orvos érkezett, mint amennyi elvándorolt, ugyanakkor az elvándorló orvosok száma önmagában is csökkent – tudtuk meg Tar Gyöngyitől. A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta, hosszú távú tervezés eredménye érett be tavaly, ugyanis részben a 20072008-as években meghirdetett, B típusú rezidensorvosi helyekre vonatkozó keretszámok eredménye az, hogy tavaly több mint húsz szakorvos érkezett a megyébe, első alkalommal ilyen sokan. Eközben mindössze néhányan, kevesebb mint öten mentek el.

Tar Gyöngyi elmondta, már nemigen vannak hiányszakmák a Hargita megyei egészségügyben, inkább csak a különböző szakokon lenne még szükség orvosokra, ilyen például a sürgősségi medicina és az onkológia is. Romániában a rendszerváltás előtti időszakban húsz éven keresztül nem volt szakorvosképzés, akik azelőtt végeztek, most sorra mennek nyugdíjba, így a jövőben rohamosan pótolni kell majd ezeknek a szakembereknek a helyét.

A székelyudvarhelyi kórház szakembercsoportja nyolc orvossal bővült múlt hónapban, a fiatal orvosok mind sikeresen vizsgáztak az állásokra kiírt versenyvizsgákon. Az orvosok többsége már megkezdte tevékenységét a városi kórházban, ketten – a hematológus és a nefrológus szakorvos – pedig ebben a hónapban foglalják el állásukat, a kórház új hematológusának ugyan áprilisig szól a szakképzési szerződése a marosvásárhelyi kórházzal, de őt is elengedik ebben a hónapban – mondta Lukács Antal. A székelyudvarhelyi kórház főigazgatója kérdésünkre azt is elmondta, az év elején az onkológiai szakrendelést is újraindítják, ám azt még meg kell szervezni, akárcsak az új orvosok kórházi tevékenységét, hiszen például az új szakmák esetében nemcsak a járóbeteg-rendelés lehetőségeit, hanem a kórházi osztályon történő tevékenység körülményeit is meg kell teremteniük, azaz új kórtermeket és rendelőket kell kialakítaniuk.

A hematológus és nefrológus szakorvosok mellett két belgyógyásszal, egy urológussal, egy ortopéd szakorvossal és egy reumatológus szakorvossal, valamint egy gyógyszerésszel bővült a székelyudvarhelyi kórház szakembercsoportja múlt év végén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden

Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden
Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden
2025. szeptember 12., péntek

Népviseletben ünnepel a Sóvidék Kibéden

2025. szeptember 11., csütörtök

Az unitárius közösség központjává válik Szejkefürdő

Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”

Az unitárius közösség központjává válik Szejkefürdő
2025. szeptember 10., szerda

Ismét meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.

Ismét meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. szeptember 10., szerda

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand

Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand
Bezár a székelyudvarhelyi városi strand
2025. szeptember 10., szerda

Bezár a székelyudvarhelyi városi strand

2025. szeptember 09., kedd

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás

Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás
2025. szeptember 09., kedd

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését

Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését
2025. szeptember 09., kedd

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában

Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában
2025. szeptember 09., kedd

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén

Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén
2025. szeptember 08., hétfő

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt

Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt
2025. szeptember 08., hétfő

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde

Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde