Hamarosan elkészülnek az ifjúsági lakások Nagygalambfalván

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A tervek szerint júniusban befejeződnek az építkezési munkálatok, így a következő hónapban átadhatják a nagygalambfalvi ifjúsági lakásokat az igénylőknek. A határidő betartása érdekében jelenleg is dolgoznak a szakemberek.

Fülöp-Székely Botond

2015. február 02., 20:392015. február 02., 20:39

„Az ifjúsági lakások megépítése érdekében már 2008-ban leadtuk a szükséges papírokat a fejlesztési minisztériumhoz, és ennek nyomán kezdődhettek el 2010-ben a munkálatok” – fejtette ki portálunknak Gyerkó Levente, Galambfalva község polgármestere. Mint mondta, időközben többször leállt az építkezés pénzhiány miatt, most azonban megvan a befejezéshez szükséges összeg, így a kivitelező vállalattal kötött szerződés értelmében június 18-áig elkészül az épület.

„Már elválasztották falakkal a tizenhat lakrészt, jelenleg a vakolás, a festés és egyéb benti munkálatok folynak” – magyarázta Gyerkó Levente. Hátravan még a víz, a gáz és a villanyáram bevezetése – ezekre és a területrendezésre még százezer lejt kell elkülönítenie a hivatalnak. „Parkolókat kell kialakítani, továbbá zöldövezetet is tervezünk a tömbház környékére. Figyelembe véve, hogy fiatal házasoknak osztjuk ki a lakásokat, építeni kell egy játszóteret is a gyerekeknek. A közelben van ugyanakkor egy elvezetőárok, amelyet mélyíteni kell, majd betonozni. Ez azért is fontos, mert áradások esetén félő, hogy a víz elönti az tömbházlakások pincéit” – mutatott rá a polgármester. Gyerkó még elmondta, a tervezett júliusi átadás időpontja egybeesik majd a falunapokkal, ezért különösen nagy ünnepséget terveznek, amelyre a helyiek mellett elhívják a Nagygalambfalváról elszármazottakat is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés