Halmozódnak a problémák a Csereháton

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Rutinellenőrzés során derült ki a hónap elején, hogy tetemes összeg hiányzik a Csereháti Bérlők Egyesületének kasszájából. Az ügyben azóta a székelyudvarhelyi rendőrség nyomoz: a lakótársulás adminisztrátora és kasszása beadták felmondásukat, egyelőre azonban nem tudni, hogy mulasztás vagy sikkasztás történt-e. A lakók kezdeményezésére kedden az egyesület elnöke is felmondott. A kialakult káoszban az is kiderült, hogy a lakótársulásnak törlesztetlen számlákkal, illetve bizonyos lakóknak többéves közüzemi tartozással is kell számolni.

Kovács Eszter

2013. október 31., 10:442013. október 31., 10:44

2013. október 31., 11:342013. október 31., 11:34

A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal megbízott pénzügyi szakembere végezte az auditálást, melynek során kiderült, hogy több mint 170 ezre lej hiányzik a csereháti lakótársulás kasszájából. Röviddel az eset után a Csereháti Bérlők Egyesületének adminisztrátora és kasszása felmondott, az akkori egyesületi elnök, Sarkadi Zoltán pedig feljelentést tett a székelyudvarhelyi rendőrségen. Az esetben vádolt személyek nyilatkozatot írtak, melyben felvállalták: a hiányzó összeg egy részét, mintegy 15 ezer lejt év végéig, a fennmaradó részt pedig a jövő év végéig törlesztik.

Kedden újabb, sorban már a negyedik lakóbizottsági ülést tartották a Csereháton, melynek során Sarkadi Zoltán is beadta felmondását. „Nehéz és terhes lett az egész eset. Azért maradtam az egyesületnél, hogy valamilyen formában megpróbáljam egyenesbe tenni az ügyet, azonban belefáradtam, nem érzem azt, hogy folytatni tudnám” – indokolta döntését Sarkadi. Tekintve, hogy így nem maradt vezetőségi tagja a csereháti egyesületnek, a gyűlésen a lakók háromtagú vezetőséget választottak meg, ugyanakkor volt adminisztrátorválasztás is. A pozícióra ideiglenesen András Ibolyát jelölték ki. A lakók egyébként aláírásgyűjtést szerveztek, mellyel Sarkadi Zoltán lemondását követelték, mondván: elvesztették az egyesületi elnökbe vetett bizalmukat.

Az ügy ugyan már több hete folyik, egyelőre azonban az sem bizonyos, hogy pontosan mekkora összeg hiányzik. „Úgy tudjuk, hogy a több mint 170 ezer lej a forgóalapból hiányzik. A volt elnök állítása szerint néhány számla sincs még kifizetve, elmondása szerint az Aqua Nova Hargita és az Ave Harghita Kft. felé vannak tartozásai a laktótársulásnak” – sorolta András Ibolya. „Sajnos konkrétumokat nem tudunk: tavaly decemberben nem volt leltár, ez személyi okok miatt elmaradt. Tehát a hiány vagy kétéves, vagy még régebbi. A könyvelési dokumentáció egyelőre a rendőrségnél van, az egyesület pénzügyi szakembert fog megbízni ennek áttekintésére” – magyarázta az ideiglenesen megválasztott adminisztrátor.

A csereháti lakók egyébként a keddi gyűlésen is felháborodásuknak adtak hangot, ugyanakkor attól tartanak, hogy a kivizsgálás során az is kiderülhet, jelentős közüzemi tartozások vannak az egyesületnél. Mint megtudtuk, a lakótársulás korábbi vezetősége többszöri kérés ellenére sem hozta nyilvánosságra a különböző közüzemi számlákat és az elszámolásokat. „Nem értjük, hogyan történhetett meg ilyesmi. Kellemetlen mindenki számára az is, hogy halasztódik az ügy. A lakók elveszítették a bizalmat a volt vezetőségben” – tolmácsolta András Ibolya.

November 7-én, csütörtökön 18 órától újabb lakóbizottsági ülést tartanak a cserehátiak, ott fog majd eldőlni, hogy ki töltheti be végérvényesen az adminisztrátori pozíciót. A jelentkezők mellesleg a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnál adhatják le önéletrajzukat.

Több tízezer lejjel lógnak a notórius adósok

A problémák azonban tovább halmozódnak a csereháti lakónegyedben: bizonyos lakók tízezer lejes nagyságrendű közüzemi tartozást gyűjtöttek össze az évek során. Wächter Enikő végrehajtótól megtudtuk, hogy a Csereháti Bérlők Egyesületének felkérésére több mint két hónapja küldtek felszólító levelet három lakónak, válasz azonban azóta sem érkezett. „Nagyon nagy az adósság ahhoz képest, hogy más lakószövetségek nem várnak ennyit, hanem 2–3 ezer lejért már végrehajtásra adják az ügyet. Itt azonban már nem 2–3 ezer lejről beszélünk, hanem tízezerről vagy még többről” – mondta el a szakember, hozzáfűzvén: notórius adósok az említett személyek, akik a közös költségek mellett a lakbért sem fizetik.

„Annyira felgyűlt az adósságuk, hogy nem érik utol magukat. Lehetetlen törleszteniük, hisz nem is saját lakásban élnek, nincs semmi olyan vagyonuk, amelyet a törlesztés érdekében értékesíteni tudnának, fizetéslevonással pedig évekig húzódik az ügy. Ez egy ördögi kör, hisz az adósságra folyamatosan jönnek a friss számlák is” – mondta el Wächter Enikő, korábbi tapasztalataira alapozva. A végrehajtás tehát elkezdődött, egyelőre csak az adósságot, illetve a késedelmi kamatot kellene törleszteniük az érintetteknek, amennyiben ezt nem teszik meg, következő lépésként ingóságaikat foglalja le és értékesíti a végrehajtó, illetve zárolják számláikat is.

„Előfordul, hogy amikor már kilakoltatásra kerül az ügy, az adósok kölcsönkérnek és így törlesztenek. Ez a lakótársulás szempontjából jó, mert lezárul az ügy, az adósok viszont ugyanabban a mókuskerékben maradnak” – hangsúlyozta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés