
Fotó: Lukácsi Lehel
Napirendre tűzték hétfőn reggel a székelyudvarhelyi bíróságon a bethlenfalvi fenyegetések ügyét, az első tárgyaláson azonban máris halasztottak. Mint korábban beszámoltunk, a Termés utcai Gábor család öt tagja ellen közösségi összefogással többen is keresetet indítottak fenyegetésért és kisebb bűncselekményekért. A közösségi összefogás megmutatkozott – a tárgyalóteremben reggel egyetlen ülőhely sem maradt szabadon.
2015. március 09., 10:542015. március 09., 10:54
2015. március 09., 15:282015. március 09., 15:28
A vádlottak nem mentek el a tárgyalásra: Gábor Zsolt két év és öt hónapos börtönbüntetését tölti egy maros megyei büntetésvégre-hajtási intézetben, Róbert pedig a csíkszeredai zárkában van előzetes letartóztatásban egy másik bűncselekmény miatt.
Gábor Dénes ügyvédje jelen volt, védence viszont a tárgyalás kezdete előtt hazament, ugyanis a tárgyalással egy időben kezdték el a bontást a Termés utcában. A vádlottak között szerepel Ötvös Eszter, Gábor Dénes élettársa, és fiuk, Gábor Szabolcs, akik mindketten jelen voltak a bíróságon. A tárgyalás következő ülését végül április 3-ára halasztották, a letartóztatott vádlottakat ugyanis rendszerint minden hónap első péntekén hozzák tárgyalásra az udvarhelyi bíróságra. Mint kiderült a két Gábor fivérnek nincs ügyvédje, ezért hivatalból rendelnek majd ki számukra jogi képviseletet.
Egyébként a következő tárgyalásnak is lehet hasonló, halasztásos kimenete, amennyiben azon a tárgyaláson jelzik a vádlottak, hogy saját ügyvédet kívánnak fogadni.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!