Halasztják a csillagvizsgáló bérbeadását

A székelyudvarhelyi önkormányzat márciusban fogadta el a csillagvizsgáló épületének és a hozzá tartozó teleknek a bérbeadásáról szóló határozatot. Az ingatlan iránt akkor két nonprofit szervezet érdeklődött: a Daimler MC motorosklub székháznak, az Udvarhelyi Info Egyesület képzőközpontnak használná. A bérbeadásról szóló pályázatot azonban nem tudja kiírni a polgármesteri hivatal, mivel a határozatot nem fogadta el a Hargita megyei prefektúra.

Kovács Eszter

2012. május 16., 13:452012. május 16., 13:45

2012. május 16., 15:292012. május 16., 15:29

„A tanácshatározat nem jogerős, mivel a prefektúra nem fogadta el azt: indoklásuk szerint a határozatban egyszerre szerepel a bérbeadás, illetve annak módja is, és e két dologról két külön határozatot kellett volna elfogadni” – mondta el Bálint Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtószóvivője.

A márciusban helyi szinten elfogadott határozat értelmében az udvarhelyi önkormányzat tíz évre adná ki a 103 négyzetméter alapterületű épületet és a hozzá tartozó telket, a bérleti díj 1 euró/négyzetméter lenne. Ugyanakkor a határozat azt is magában foglalta, hogy a bérlő szervezet a bérleti díj egy részének visszafordításából meghatározott időn belül felújítja az ingatlant. A tervezetet – melyet márciusban azzal a módosítással fogadtak el, hogy a beérkezett pályázatokat az önkormányzat gazdasági szakbizottsága fogja majd értékelni és elbírálni – két részre osztva az elkövetkezőkben újra előterjeszti majd a hivatal, tette hozzá Bálint Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr

Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak

Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak
2026. június 11., csütörtök

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán

Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.

Kezdődik a strandszezon Parajdon
Kezdődik a strandszezon Parajdon
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása

Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása
2026. június 10., szerda

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek

Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek
2026. június 09., kedd

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében

Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen

Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen
2026. június 09., kedd

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen

Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen
2026. június 08., hétfő

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot

Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot
Hirdetés