Augusztus 19-én írták alá a Haberstumpf-villa felújítására vonatkozó szerződést, valamint a munkálatok megkezdésről szóló rendeletet – a polgármesteri hivatal akkori közlése szerint hétfőn kellett volna elkezdődjön a munkálat.
2015. augusztus 24., 20:482015. augusztus 24., 20:48
A város Bethlen-negyedi részén lévő patinás épületnél hétfőn délután azonban csend honolt. Mint arról már több ízben írtunk, az ingatlant még 2012-ben vette meg a város azzal a szándékkal, hogy felújítása után a Haáz Rezső Múzeum költözhet majd oda. A beruházás azonban éveket váratott magára, a múlt héten a hivatal sajtóosztálya által kiadott közlemény szerint a tervező cég hibájából.
A felújítás elvégzésének jogát végül a Macops Kft. nyerte el a közbeszerzési eljáráson, a beruházás összértéke közel másfél millió lej, a kivitelezés időtartama pedig hat hónap. Habár a tényleges felújítás még nem kezdődött el, a Haáz Rezső Múzeum munkaközössége látható lelkesedéssel fogadta már annak ígéretét is: mint írják, előretekintő intézményhez méltó módon nem a várba költözés kudarcán siránkoznak, hanem a lehetőségeik ésszerű kihasználásán dolgoznak.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!