
Fotó: Bálint Kinga Katalin
Bevallása szerint harminc éve először járt Székelyudvarhelyen a küsmödi születésű, Budapesten élő író, Szávai Géza. A számos szépirodalmi és gyerekkönyvet is magáénak tudó alkotó a kicsiket ösztönözte kreativitásuk kibontakoztatására szerdán a Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyagrészlegén tartott könyvbemutatóján: a Háry János Akadémia tagjaivá avanzsáltak mindazok, akik a helyszínen tréfás fantáziarajzokat készítettek.
2013. december 12., 12:442013. december 12., 12:44
2013. december 12., 12:572013. december 12., 12:57
Az író a Burgum Bélus-könyvsorozatot, az Én ne lennék eszes gyerek?, illetve A Zöld Sivatag vőlegénye című műveit nem a szokványos módon mutatta be: mesélt ugyan a kötetekről, Burgum Bélus egy történetéből fel is olvasott egy rövid részletet, ám a jelen lévő gyerekeket, azaz a Bethlen Gábor Általános Iskola ötödik osztályos tanulóit aktív részvételre ösztönözte, egyfajta „üzletet” ajánlva nekik. Az egyezség szerint a gyerekek kaptak egy-egy papírlapot, amelyen egy ábra szerepelt – feladatuk az volt, hogy három perc alatt valami tréfásat rajzoljanak az alakzat segítségével, a legszellemesebb rajzok készítőit pedig az író saját műveivel ajándékozta meg.
A nem mindennapi alkut lelkesen elfogadók egyúttal az író által alapított Háry János Akadémia, az eszes, vidám füllentők „klubjának” tagjaivá váltak: a könyvbemutatón az előadó és a hallgatóság megegyezett abban, hogy a tréfás, ártatlan füllentések, a szórakoztató nagyotmondások nem ártanak senkinek, viszont derűt szülnek, ezért szükségesek is. Szávai ennek bizonyításaként felolvasta egy akadémiatag tréfás történetét, általános derültséget keltve. Ebben a derűs szellemben készültek tehát a rajzok, amelyeket kielemezve az író a jelen lévő felnőtteknek is megmutatta, milyen rövid idő alatt kibontakoztatható a gyermeki fantázia.
Nem minden gyerekrajzot jutalmazott könyvvel, azonban minden alkotást elvitt magával, kilátásba helyezve, hogy valamelyik könyvében felhasználja azokat. Emlékeztette a kis alkotókat arra, hogy ezúttal ők voltak az eladók, az író pedig a vásárló. Kijelentette: minden gyereknek meggyőződése kell legyen, hogy az övé a legszellemesebb alkotás, attól függetlenül, hogy kapott-e érte jutalmat. Szávai a bemutató végén dedikálta is a kiosztott könyveket, ezenkívül a Városi Könyvtár számára ajándékba adott egy-egy példányt minden eddig megjelent művéből. Távozása előtt még dedikáltatta a gyerekekkel a rendezvény egy plakátját, amelyet ígérete szerint szintén megőriz. Elmondta még: valószínűleg hamarosan visszatér, hogy bemutassa legújabb, felnőtteknek szóló kötetét is.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!