Fotó: Thomas Campean
Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere múlt héten írta alá a közvilágítási rendszer fejlesztésére vonatkozó beruházási szerződést a kivitelező cégekkel. Az esemény apropóján a Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi szervezetének önkormányzati frakciója azzal vádolja a polgármesteri hivatalt, hogy nem írtak ki közbeszerzési eljárást a munkálatok elvégzésére.
2013. november 19., 17:442013. november 19., 17:44
2013. november 19., 17:542013. november 19., 17:54
A speciális DML fénytesteket forgalmazó Diml Rom és a közvilágítási rendszer karbantartásával foglalkozó Eda Elekes Kft.-k képviselőinek részvételével november 13-án, szerdán írták alá az 540 ezer euró értékű beruházásra vonatkozó szerződést. Év végéig több mint 1300 utcai lámpatestet cserélnek majd le a korszerű DML-termékekre, a fejlesztés révén a közvilágításban használt elektromos áram mennyisége várhatóan a felére csökken majd. A múlt heti tájékoztatásból nem derült ki, hogy a fejlesztésre írtak-e ki közbeszerzési eljárást, az MPP székelyudvarhelyi önkormányzati frakciója ezért A korrupció melegágya? címmel közleményben fejtette ki az eljárással kapcsolatos kifogásait.
Tájékoztatást követelnek
„Azt látjuk, a polgármester és emberei gyakran játsszák ki a közbeszerzési szabályozást, feldarabolják a beszerzési tételeket, hogy értékük ne haladja meg a törvényes értékhatárt, s ne legyen szükség közbeszerzési eljárásra” – érvelnek a polgári városatyák. Az új közbeszerzési törvény értelmében 100 ezer euró feletti értéknél kötelező lett volna a beszerzés kiírása – magyarázta Orbán Balázs, az MPP-frakció tagja, aki azt is kifogásolta, hogy a városvezetőség nem értesítette az ellenzéki frakciókat a szerződés-aláírásról.
„Nem ez az első eset, hogy az RMDSZ holdudvarába tartozó céggel kötöttek szerződést, a közvilágítás fejlesztése mellett a szejkei hőerőmű esetét is említhetnénk. Igen sok az ilyen véletlen manapság Udvarhelyen” – fejtette ki Balázs Árpád, a párt helyi szervezetének tagja. A polgáriak egyébként legfájóbb pontnak a nyilvánosság és az átláthatóság hiányát tartják, közleményükben azt követelik: tegyék lehetővé, hogy valamennyi önkormányzati képviselő áttekinthesse a Diml Rom Kft.-vel kötött szerződést, illetve tegyék elérhetővé a városháza honlapján, hogy minden udvarhelyi adófizető állampolgár megismerhesse annak sarkalatos pontjait. Egyébként a közbeszerzési eljárások lebonyolítására vonatkozó hatályos törvény öt cikkelyben tárgyalja a tenderekre jelentkezők és a pályázatokat elbírálók közötti összeférhetetlenséget: a pályázatok elbírálásában olyan személyek nem vehetnek részt, akiket rokoni szálak fűznek a pályázókhoz, részvényesei vagy vezetői az adott vállalkozásnak, illetve veszélyeztetik a bizottság pártatlanságát.
Mellesleg az EMNP-frakció is a helyi sajtóból értesült a szerződés-aláírásról, mint Jakab Attila néppárti önkormányzati képviselő elmondta: a beruházásról a legutóbbi szakbizottsági üléseken sem esett szó. „Az önkormányzati képviselő-testületnek abban az esetben kell döntenie a fejlesztésről, ha az a városi költségvetés beruházási tételei között szerepel. Amennyiben ez a működési keretbe volt belefoglalva, a városvezetőség nem köteles a testület elé tárni az ügyet, viszont az már etikai kérdés, hogy egy ilyen beruházásról értesítik-e a frakciókat” – magyarázta.
Nyilvános-e a közérdekű?
A polgármesteri hivatal szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből kiderül: a fejlesztéshez szükséges pénzösszeg tételesen szerepel az idei városi költségvetésben, a fenntartási költségek fejezetben. Továbbá a munkálatokra közbeszerzést írtak ki az országos elektronikai közbeszerzési rendszeren (SEAP). A pályázatok leadási határideje október 18-a volt, erre négy szakcég is jelentkezett, végül ezek közül kettő, a Diml Rom és az Eda Elekes kft.-k társvállalkozókként egy pályázatot adtak le. Az eljárást az 174288. számú (október 29-ei keltezésű), a szerződés odaítéléséről szóló hirdetmény zárta le, ami szintén az országos elektronikus közbeszerzési rendszeren keresztül történt. „A közbeszerzést senki nem óvta meg, a kiírás feltételeit, a tenderfüzetet, az indoklásokat az Országos Közbeszerzéseket Felügyelő Bizottság (ANRMAP) előzetes jóváhagyásával vezettük fel a rendszerbe. A dokumentáció az elektronikus közbeszerzési rendszeren (www.e-licitatie.ro) elérhető, teljes tartalma nyilvános” – állt a közleményben.
A beruházás vagy a közbeszerzési eljárás részletei nem találhatók a polgármesteri hivatal honlapján (www.varoshaza.ro), illetve azon kérdésünkre sem kaptunk választ, hogy a lakosság és az ellenzéki frakciók naprakész tájékoztatásának ügyében mit szándékszik tenni a városvezetőség.
Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.
A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.
Teljesen átalakul Székelyudvarhely történelmi belvárosának egyik kis utcája, a Székely Támadt-vár közvetlen szomszédságában. A Tó utca modernizálása nemcsak látványos változásokat hoz, új lehetőségeket is teremthet a helyi vállalkozók számára.
Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.
Kultúrotthonokon, iskolákon, a községházán és más középületeken helyezhetnek el napelemeket az elkövetkező időszakban Galambfalva községben. Az 1,1 millió lej értékű projekt célja az energiaszámlák csökkentése.
Elkezdődött a régi iskolával egybeépített kultúrotthon felújítása a Bögöz községhez tartozó Székelymagyaroson. A terv az, hogy ismét a közösség találkozóhelyévé váljanak az ingatlanok.
Három utcarész egyirányúsításáról döntött a székelyudvarhelyi önkormányzat áprilisi soros ülésén; az a cél, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki. Mindemellett egy újabb 20 millió lejes hitelkeretet is jóváhagytak a tanácsosok.
Egy éve csődbe ment a homoródszentmártoni napköziotthont építő cég, azóta pedig teljesen leálltak a munkálatok a helyszínen. Sikerült ugyan új kivitelezőt találni, ám most anyagi gondokkal küzd a projektért felelős pályázó, a tanügyminisztérium.
Áramszünet lesz Székelyudvarhely számos utcájában kedden és szerdán javítási munkálatok miatt – közölte Facebook-oldalán a székelyudvarhelyi városháza.
A villamosenergia-hálózat karbantartási munkálatai miatt áramszünet várható április 28-án, hétfőn 9 és 16 óra között Szentegyháza falurész több utcájában – tájékoztat közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.
szóljon hozzá!