
Fotó: Farkas Antal
Lejárt pénteken a garázsbetörésekként emlegedett udvarhelyszéki betörés- és lopássorozat vádlottjainak tárgyalása a székelyudvarhelyi bíróságon.
2015. január 18., 18:452015. január 18., 18:45
A tavaly júliusban elindított felelősségre vonási folyamat során nyolc személy ellen felhozott több mint húsz bűncselekményt vizsgáltak ki. A három előzetesen letartóztatott és az egy, hatóságokkal közreműködő vádlotton kívül további négy személy ítéletét fogják kihirdetni pénteken, január 23-án.
A tárgyalások alatt a legtöbb vádlott beismerte tettét, és az új büntető törvénykönyv előírásai alapján a gyorsított eljárást kérte, amivel az elítéltek büntetése egyharmaddal rövidül. Ezen eljárás feltétele, hogy a vádlott kivétel nélkül az összes ellene felhozott vádat beismeri.
A kivizsgálás alkalmával egy szállító fél is előtérbe került, ám ő tagadta bűnrészességét, a tárgyalások során pedig bizonyította, hogy kibékült a sértett felekkel, és arra kérte az ítélőszéket, hogy az új büntető törvénykönyv előírásainak megfelelően ejtsék ellene a vádakat. A január 23-án kihirdetendő ítélet nyolc vádlottat, illetve huszonhárom különböző bűncselekményt érint, és az első bűncselekménytől számított huszonegy hónapra születhet meg.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
szóljon hozzá!