
Fotó: Lukácsi Lehel
Több ízben is vita alakult ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület soros ülésén: a városatyák csütörtökön több kényes kérdést is tárgyaltak.
2014. november 27., 19:422014. november 27., 19:42
Egyebek mellett vitát szült az Udvarhelyi Média Kft. törzstőkéjének megemelése, sőt a helyi tanintézetek vezető tanácsaiba kinevezendő önkormányzati képviselők névsora is. Nem kis meglepetést okozott, hogy idén a szilveszteri színházi előadást nem a Tomcsa Sándor Színház, hanem a Művelődési Ház tartja: a színház azért halasztotta el az ünnepi műsort, mert nem kaptak rá elegendő pénzt a fenntartótól, a másik kulturális intézménynek viszont 70 ezer lejt különített el a városvezetőség erre a célra.
Háromrendbeli költségvetés-módosítás szerepelt a novemberi ülés napirendjén: a fejlesztési és közigazgatási minisztérium 2 millió 900 ezer lejt utalt ki a városi kórháznak, és további mintegy 4 milliót a távhőrendszer bővítésére. A szikra abból pattant ki, hogy a székelyudvarhelyi Művelődési Ház 70 ezer lejt kérvényezett a szilveszteri, december 30-án és 31-én este bemutatásra kerülő előadásra. Mint ismeretes, a Tomcsa Sándor Színház vezetősége még az évadnyitás elején felhívta a figyelmet: a számukra elkülönített költségvetés nem lesz elegendő egy szilveszteri produkció színrevitelére is, így a népszerű műsor idén elmarad.
Különös egybeesés
Az MPP-s Orbán Balázs sokallta az összeget, illetve afelől érdeklődött, hogy pontosan mire költené azt a Művelődési Ház. „A Tomcsa Sándor Színház több ízben kérte, emeljék meg a költségvetését, éppen ebből a meggondolásból, hogy legyen szilveszteri előadás. Erre ők nem kapnak pénzt, viszont a Művelődési Ház igen” – fejtette ki Jakab Attila néppárti önkormányzati képviselő, hozzátéve: különös egybeesés, hogy a Művelődési Ház égisze alatt létrehozandó produkcióhoz Kulcsár-Székely Attilának is köze van. Mint ismeretes, a Tomcsa Sándor Színház színművésze korábban összetűzésbe került a színházigazgatóval, hiszen azt állította: az általa véghezvitt csereháti ifjúságilakás-cseréről Nagy Pál is tudott. Kulcsár-Székely egyébként egyéves hiátust tart, az idei évadban kimaradt a színház tevékenységéből.
Kinek az inge?
Az érintett azzal védekezett, ő csak a művészeti vezetője a szilveszteri projektnek, a pénzügyekhez nincs köze. „Érthetetlen, hogy a pénzt nem adjuk oda annak a kulturális intézménynek, amelynek profiljához tartozik a szilveszteri előadás színrevitele, ellenben odaadjuk egy másiknak, aminek a tevékenysége nem függ össze a színjátszással, színházzal” – hangoztatta Zakariás Zoltán, az EMNP-frakció vezetője. Jakab Áron Csaba, a szövetségiek frakcióvezetője fontosnak tartotta megjegyezni: egyes szakemberek szerint a szilveszteri előadás büdzséje „bőven belefért volna a színház költségvetésébe”, bár azt már nem árulta el, hogy mely szakemberekre gondolt.
A színház vállalta volna
„Külön a szilveszteri előadásra nem kértünk pénzt a fenntartótól, bár jeleztük, hogy az idei keretbe ez már nem fog beleférni, hisz prioritás volt számunkra a Szebb az élet halál után című darab, melyet nemzetközi fesztiválokra is elvihettünk” – magyarázta Nagy Pál színházigazgató. Tavaly egyébként a Dzsungel könyve című produkciót mutatta be a társulat szilveszter előestéjén és estéjén, a darabot több mint hússzor játszották azóta. „Egy szilveszteri előadást meg lehet csinálni 30 ezer és 130 ezer lejből is, ez mind a körülményektől függ. A 70 ezer lej ilyen szempontból nem elrugaszkodott összeg” – matematikázott. Hozzátette: bár 15 év után a társulatnak is lehet egy szabad szilvesztere, a színészek rossz néven vették és felháborodással fogadták, hogy ezúttal megfosztották őket a szilveszteri fellépés lehetőségétől.
Összművészeti kabaré
A 70 ezer lejes produkció részletei most körvonalazódnak, árulta el Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója. Ún. összművészeti produkcióról lesz szó, melyben műkedvelő és hivatásos előadók, az Udvarhely Néptáncműhely tánckara, illetve a Székelyföldi Filharmónia zenészei is részt vesznek majd. „Kabaréjelenetek, operettrészletek és sanzonok hangzanak majd el, és zenekari részek is lesznek. A produkciót 30-án és 31-én is bemutatjuk, illetve a tervek szerint egészen farsangig megtekinthető lesz majd” – tette hozzá az intézményvezető. Megjegyezte: a szilveszteri előadások megtartása nem áll távol a Művelődési Háztól, így volt abban az időben – öt éven át –, míg a színház a Művelődési Ház égisze alatt működött.
Ködbe vész a médiavállalkozás
Nézeteltérést szült, hogy a városvezetőség 200 ezer lejes törzstőkeemelést irányzott elő az Udvarhelyi Média Kft. részére: mint kiderült, arról az összegről van szó, amelyet év elején erre a célra befoglaltak a városi költségvetésbe. Ettől eltekintve az ellenzéki frakciók ismételten kifejtették: teljes köd övezi az Udvarhelyi Média Kft. által kiadott önkormányzati napilap működését, annak ellenére, hogy a polgármester ígérete szerint a médiavállalkozás ügyvezetőjének, Farkas György városmenedzsernek be kellett volna számolnia a részletekről. „A közpénzen működtetett napilap üzleti tervét sem mutatta még be az ügyvezető, teljes homály a napilap működése az önkormányzat előtt, és ez alól egyik frakció sem kivétel” – fejtették ki. Az RMDSZ-es városatyák csenddel nyugtázták a kijelentést.
Kényes kinevezések
Vitát szült a helyi tanintézetek vezetőtanácsába kinevezendő önkormányzati képviselők jelölése is a Tamási Áron Gimnázium és a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola esetében. Előbbinél Kolumbán Imola lemondott tisztségéről Mike Levente javára, így az MPP-s városatya mellett Benedek Árpád Csaba és Gergely László RMDSZ-es tanácsosok képviselik majd az önkormányzatot az iskola vezetőtanácsában. A művészeti iskolában korábban Kulcsár-Székely Attila és Jakab Attila látták el a vezetőtanácsosi szerepet, utóbbit azonban – az iskolaigazgató kifejezett kérésére – Benedek Árpád Csaba váltotta. Gálfi Árpád, az MPP-frakció vezetője néppárti kollégája védelmére szállt, mondván: az RMDSZ-többség egy követ fúj az iskola vezetőségével, és pontosan azt az embert távolítják el a vezetőtanácsból, aki tett is a tanintézetért.
„Az ujjuk mögé bújnak, gépezetként szavaznak, és a város érdekeit nem veszik figyelembe. Szégyelljék magukat” – fakadt ki Gálfi. Meglepő módon azonban Jakab Attila is saját leváltása mellett szavazott. „Ellentétes véleményekre nincs szükség a Pallónál, az RMDSZ-többségre viszont van. Gratulálok. Éljenek a lehetőséggel” – tette hozzá.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!