
Fotó: Barabás Ákos
Szinte lehetetlen közlekedni a reggeli órákban néhány székelyudvarhelyi tanintézet előtt, ahol forgalmi dugók alakulnak ki, mivel sok szülő autóval viszi iskolába gyerekét. A gondok forrása az, hogy néhányan ráparkolnak a járdára, vagy épp az út közepén állnak meg „egy pillanatra”. A megkérdezettek szerint jobb lenne, ha legalább a nagyobb gyerekek gyalog mennének iskolába.
2015. október 02., 13:562015. október 02., 13:56
A tanórák kezdete előtt megszokott a felgyülemlett autók látványa a Benedek Elek tanítóképző környékén. Bálint Mihály iskolaigazgató szerint olyan szülők is vannak, akik a tanintézet udvarára behajtva a lépcsőig viszik gyereküket. Mint mondta, megérti, hogy a falvakból a gyerekek autóval jönnek be a városba, azonban vannak, akik csak pár száz méterre laknak az iskolától, és azt a rövid utat sem gyalog teszik meg. Az igazgató mindenképp azt javasolja a diákoknak, hogy lehetőleg gyalog vagy a tömegközlekedés igénybevételével menjenek iskolába.
„Annyi önállóságot kell adni a gyereknek, hogy legalább a kaputól maga menjen fel a tanterembe” – jelentette ki Bálint, hozzátéve, üdvözli a helyi rendőrség reggelenkénti forgalomirányítását, ami lényegesen megkönnyíti a közlekedést. Hasonló véleményen volt Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium igazgatója is, aki megjegyezte, a kicsiket valóban nem lehet nagyobb távolságról elengedni az iskolába, ez azonban nem vonatkozik az idősebbekre.
Nagy Endre, a Tábor-negyedi Orbán Balázs Általános Iskola aligazgatója elmondta, intézményük közelében valamivel jobb a helyzet, amióta beszálltak egy európai uniós szintű kezdeményezésbe, amely a környezetkímélő közlekedést népszerűsíti. A projekt lényege, hogy a gyerekek pontokat gyűjthetnek azzal, ha például gyalog vagy biciklivel (felnőtt felügyeletével) érkeznek a tanórákra, nem pedig autóval hozzák őket. Akik a legtöbb pontot gyűjtik össze egy bizonyos időszakban, azokat megjutalmazzák, egyebek mellett rövidebb tanórákkal vagy városi kirándulásokkal – magyarázta az aligazgató, hozzáfűzve, hogy Udvarhelyen több iskola is csatlakozott a kezdeményezéshez. A gyerekek biztonságát szolgálja a közelben lévő fekvőrendőr is. Ettől függetlenül esetenként így is előfordul, hogy az iskola környékén több szülő a járdára parkolja járművét, akadályozva a gyalogos közlekedést.
Reggelenként rendszeresen irányítják a megnövekedett forgalmat a helyi rendőrség munkatársai, akik párhuzamosan két helyszínen is dolgoznak: az egyik csapat a Benedek Elek Tanítóképző környékén teljesít szolgálatot, a másik felváltva a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola, illetve az Orbán Balázs és a Tompa László Általános Iskola közelében – tudtuk meg László Szabolcstól, az intézmény vezetőjétől, aki megjegyezte, hasonló intézkedéseket bármely intézmény kérvényezhet. Hangsúlyozta, fontos, hogy a gyerekeiket iskolába vivő szülők tekintettel legyenek a többi autósra – akik nagyrészt hasonló céllal érkeznek –, nem a „tanintézmény előtt kell megálljanak és elbúcsúzzanak gyereküktől”, hiszen az esetek túlnyomó részében emiatt nehézkes a közlekedés. „Amíg valaki akár csak két percre is megáll, hatalmas kocsisor alakul ki mögötte” – jelentette ki. Ha a helyi rendőrség munkatársainak helyszíni felszólítását nem veszik figyelembe az érintettek (és nem cselekednek azonnal), az kihágásnak minősül, és 210-től 315 lejig terjedő bírsággal sújtható, akár helytelen parkolásról, akár egyéb, a közlekedést akadályozó cselekedetről legyen szó. Bírságolásra már többször volt példa – tette hozzá László.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!