Folytatódik a piac felújítása

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Folytatódik a székelyudvarhelyi nagypiac felújítása. A tavalyi részleges tatarozás után újabb asztalsorokat bontottak le, ezek helyére az aszfaltozást követően újakat állítanak.

Széchely István

2012. július 11., 17:452012. július 11., 17:45

2012. július 11., 18:202012. július 11., 18:20

Lebontatta a polgármesteri hivatal a városi zöldségpiac közepén a betonasztalok egy részét, és csütörtökön elbontják az asztalsor hátsó részét is, a piac folyóparti oldalán – közölte Ülkei Zoltán, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának vezetője. Akárcsak a piac első részének felújítása esetében, az eltávolított régi, azbesztlemezzel fedett betonasztalok helyét leaszfaltozzák, majd a piactér bejáratánál található új asztalokhoz hasonlókat állítanak fel, ezúttal is kilencet. Az új asztalok fémből készültek, időtálló, kiégetett porfestésbevonatot kaptak, és esővízelvezető csatornával is rendelkeznek.

Várhatóan kevesebb mint két héten belül befejeződnek a munkálatok, mint Ülkei Zoltán elmondta, szeretnék, ha a jövő hetet követő keddi piacnapon az árusok már az új asztalokon kínálhatnák portékáikat. A városháza anyagi forrásai idén nem teszik lehetővé a teljes piactér felújítását, a zöldségpiac hátsó részében egyelőre helyükön maradnak a régi asztalok, a felújítás folytatásakor pedig majd az igények függvényében döntenek ezek cseréjéről vagy helyükön egy parkoló kialakításáról – közölte a városgazdálkodási osztály vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás

Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás
2025. szeptember 09., kedd

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését

Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését
2025. szeptember 09., kedd

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában

Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában
2025. szeptember 09., kedd

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén

Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén
2025. szeptember 08., hétfő

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt

Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt
2025. szeptember 08., hétfő

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde

Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde
2025. szeptember 08., hétfő

Székelyudvarhely több utcájában szünetel a vízellátás

Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Székelyudvarhely több utcájában szünetel a vízellátás
2025. szeptember 07., vasárnap

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez

Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez
2025. szeptember 07., vasárnap

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen

Higgadtságból, helyzetfelismerősből és csapatmunkából is jelesre vizsgázott a közelmúltban a székelyudvarhelyi helyi rendőrség csapata, akik kategóriájukban elsők lettek a budapesti Somorjai Gábor Nemzetközi Rendészeti Szakmai Emlékversenyen.

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen
2025. szeptember 05., péntek

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere

Szóltak a hegedűk, brácsák és nagybőgők, járták a táncot az Erdélyi Táncháztalálkozóra érkezők pénteken délután Székelyudvarhely főterén. Innen vonult le a tömeg az esemény központját jelentő Sétatérre.

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere