
Fotó: Barabás Ákos
Egy évvel ezelőtt adtunk hírt arról, hogy könnyező házigomba tette tönkre a nagykadácsi unitárius templom faanyagát.
2015. szeptember 24., 20:342015. szeptember 24., 20:34
A 2005-ös árvíz a templom falait mosta. A gondos takarítás, szellőztetés után később megjelent a könnyező házigomba. A mentesítést felületi fertőtlenítéssel kezdték, majd a fából készült berendezési tárgyakat eltávolították, megvizsgálták, a fertőzött részeket csonkolták. Az aljzatot és falrészeket fertőtlenítették, hő- és vegykezelték. A falrészeket védőszeres gúzréteggel kenték le. A kibontott feltöltést mészhidráttal kevert sóderrel, homokkal kellett pótolni. A kavicságyra téglát helyeztek, ezekre kerültek vissza az 1800-as évekből származó padok.
A hagyományos módszerrel végzett meszelés után visszaköltözhettek a templomba. Pályázati pénzek nélkül nem tudták volna megoldani, hiszen a költségek 40 000 lej fölött vannak. Sokan közmunkáztak vagy terményadománnyal segítettek. Egy nap alatt rakták vissza a padokat, majd az asszonyok takarítottak. A belsőleg megújult templom első ünnepe a konfirmáció volt, augusztusban került sor a lelkésznő esküvőjére. Folyamatban van a károsodott ajtókeret elkészítése: a boltíves rész megmarad, a nyílók helyükre kerülnek.
Ha az esős idő eljön, nem ázik be a torony sem – újságolta Lőrinczi-Vass Zsuzsanna, a gyülekezet lelkésze a szépen berendezett, gombamentesített templomot szemlélve. A héten helyre kerül a tavasszal lecsúszott villámhárító is, amelynek földelése a szakemberek szerint nem ért semmit. „Egy éve hogy nézett ki itt minden? Van miért hálát adni” – mosolygott a lelkésznő. „Jövőre a templom külső javítását szeretnénk elvégeztetni, hogy minél előbb elmondassuk: kívül-belül rendben van a templomunk” – osztotta meg reményeiket.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!