Fenn közelebb kerülünk Istenhez

Hagyományt teremtett néhány terepjárós üzletember, s immár hetedik esztendeje csomagot visznek azoknak a környékbeli tanyákon élő idős embereknek, akik ritkán járnak le a hegyről, nehéz körülmények között élnek. Ki-ki lehetőségéhez mérten bizonyos pénzösszeggel járult hozzá az akcióhoz, amelyből tartós élelmiszereket, gyümölcsöt vásároltak.

Idén is, akárcsak tavaly, reggel kilenckor indult a konvoj Oroszhegy irányába, a határon keresztül, úttalan utakon. Ezúttal úgy döntött a társaság, hogy nem hívják meg a sajtót, hiszen az elmúlt években kissé zavaró volt az újságírók jelenléte. Mint mondták, nem azért cselekednek jót, hogy fényezzék őket emiatt ország-világ előtt, hanem mert tényleg szívből jövő cselekedet ez.

Oroszhegyen az Urusos vendéglőben bőséges asztallal várták a csapatot, köszöntőt Bálint Imre Elemér polgármester mondott, aki azt kívánta a terepjárós klub tagjainak: ezerszer kapják vissza azt a jót, amit mással cselekednek. A pohárköszöntő után ki-ki a maga listája szerint szétszóródott a szélrózsa minden irányába: Üknyéd, Szencsed, Pálpataka, Fenyőkút, Békástanya és Varság irányába. Mi, akárcsak tavaly, Üknyéd felé vettük az irányt. Az időjárás velünk tartott, a gyönyörű napsütésben fönt a hegyről beláttuk az egész környéket, a távolban kirajzolódott a Fogarasi-havasok hegyvonulata. Első állomásunknál nem jártunk sikerrel, a 87 éves Tamás Anna nénit nem találtuk otthon, mint később a távoli szomszédoktól megtudtuk, a karácsonyt Oroszhegyen töltötte fiánál. Ennek ellenére az őt illető csomagot hátrahagytuk.

Fönn a tetőn Józsa Mária néni és fia már várt bennünket, régi ismerősökként köszöntöttük egymást. Tavaly óta csupán annyi változott Üknyéden, hogy időközben elkészült a villamos hálózat, bár áram még nincs. Mária néni azt mondja, majd jövő karácsonyra biztosan felkapcsolják a házban a villanyt. Annak ellenére, hogy több kilométerre vannak a községtől, eljutnak hozzájuk a hírek a rádión keresztül, fia újságért is lejár a faluba.

Fent a hegyen más az értékrend

Az ünnepi hangulat hamar beköltözik szívünkbe, felcsendülnek a karácsonyi dallamok, Mária néni megható éneke erőt ad mindannyiunknak. Itt fenn az ember talán közelebb kerül Istenhez, hit nélkül nehezebb lenne elviselni az élet nehézségeit. Aki felmegy, megérzi Isten jelenlétét, megmutatkozik egy dalban, egy köszönésben.

További családokhoz kopogunk be, nem kérdezik, honnan jöttünk és mi céllal, hiszen ismerjük egymást. Az ötéves Saci édesanyjával jön ki elénk, szépen becsomagolt dobozt nyújtunk át a kislánynak. Meglepő módon nem bontja ki, nem tépi szét mohón a díszcsomagolást, hanem leteszi maga mellé az ágyra, és tovább fűzi az elkezdett nyakláncot. Mindennap kilométereket gyalogol az erdő között a hóban, le az oroszhegyi óvodáig és vissza. Úgy látszik, itt fent más az értékrend, vannak sokkal fontosabb dolgok is, mint egy szépen becsomagolt doboz.

Jót tenni jó!

Vári Ferenc, a terepjáró klub alelnöke szerint az élmény minden egyes alkalommal megható, holott ugyanazokhoz a családokhoz látogatnak el harmadszor, negyedszer, és sajnos helyzetük változatlan. „Mi Fenyőkúton és Pálpatakán jártunk, és minden háznál úgy búcsúztunk el, hogy jövőre ismét találkozunk. Egyszerű, de jólelkű emberek laknak fent a tanyákon, s célunk az egyedül maradt idős emberek, illetve a sokgyerekes családok felkeresése. Fenyőkúton olyan családnál is voltunk, ahol kilenc gyerek van” – osztotta meg élményeit az alelnök.

Dávid Balázs, bár nem tartozik az offroad klub tagjai közé, szimpatizánsként negyedik alkalommal vesz részt a csomagosztási akcióban, s minden alkalommal örömmel tölti el mások öröme. „Jót tenni jó – tartja a mondás, de igazából nem mi teszünk jót, hanem ők, hogy egyáltalán fogadnak bennünket. Ismerjük már egymást, s valószínűleg csalódás lenne nemcsak nekünk, hanem nekik is, ha valamilyen okból elmaradna a találkozás” – véli Balázs.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Református Gimnáziumban működő Harmatcsepp Szeretetszolgálat tagjai idén is készítettek ajándékkal teli cipősdobozokat a Szent Ferenc Alapítvány gyerekeinek, s mivel több csomag gyűlt össze, mint amit nekik szántak, a megmaradt dobozokat elküldték a tanyán élő gyerekeknek.

„Az elmúlt évekkel ellentétben idén karácsonyi dalokat énekelve mentünk be a házakhoz, és ez nagy élménnyel töltött el, hiszen bekapcsolódtak a háziak is. A baj az, hogy ma már egyre kevesebbet énekelnek az emberek, és ez jó alkalom volt arra, hogy átéljük ennek varázsát. Régen a mezőn munka közben is énekeltek, hozzátartozott az emberek életéhez, de ma már ki énekel a munkahelyén? Babits szerint Mindenik embernek a lelkében dal van, / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.”

Balázs úgy gondolja, a tanyavilág sorsforduló előtt áll: vagy felszámolódik, elszívja a város az ott élő fiatalokat, vagy éppen ellenkezőleg, a városból élők menekülnek ki az érintetlen természet csendjébe. „Ilyenkor rájön az ember, hogy szerény hajlékban, egyszerű körülmények között is lehet teljes, tartalmas életet élni” – mondta Balázs.

Boros Csaba, a terepjáró baráti társaság vezetője szerint ezzel a kis figyelmességgel próbálnak örömet vinni karácsonykor a tanyasi ember házába. „Nem csupán a csomag a fontos, hanem az, hogy személyesen odamegyünk, megfogjuk egymás kezét, együtt éljük át az ünnepi hangulatot. Nekik is nagy öröm, hogy valaki meglátogatja őket, és mi is feltöltődünk, amikor kimegyünk hozzájuk. Úgy érzem, nemcsak város és falu között van szakadék, hanem ember és ember között is. Ezáltal szeretnénk közelebb kerülni hozzájuk” – fogalmazott a klubelnök.