
Fotó: Barabás Ákos
Lényegesen javultak az oktatási körülmények a Tamási Áron Gimnázium V. A osztályában, ugyanis a diákok tanterme teljesen megújult a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) jóvoltából. Egyebek mellett a bútorzat lecserélésével, valamint egy interaktív tábla felszerelésével vált modernné a tanterem.
2015. december 08., 20:572015. december 08., 20:57
2015. december 09., 12:322015. december 09., 12:32
Az interaktív táblát tervezője, Tóth Zoltán mutatta be. Az eszköz egyik, görgethető része kerámiából készült, melyre krétával lehet írni, de hozzátartozik egy nagyobb felület is, amelyen filctollat kell használni, ráadásul mágnesezhető. A tananyagot számítógéppel összekötött kivetítővel lehet szemléltetni: a tábla érintőképernyővé válik, így kézzel is lehet rá rajzolni.
Tóth elmondta, ez a lehetőség lényeges a diákok oktatása szempontjából, hiszen így bármilyen feladat eredményét le lehet menteni a számítógép merevlemezére, ezáltal ellenőrizhetővé válik az órai tevékenység.
Farkas András, a tanterem felújítását végző cég vezetője elmondta, három hét alatt kicserélték az ablakokat, ajtókat, a padlót, és a villanyhálózatot is felújították, valamint újrafestették a falakat. Nem csak a osztályteremben, az épület illemhelyiségeiben és a lépcsőházban is végeztek javítotásokat – fűzte hozzá. A bútorzat cseréjét Kelemen György vállalkozónak végezte el, állítható magasságú székekkel és padokkal, valamint korszerű öltözőszekrényekkel bútorozta be a tantermet.
Laczkó György, a tanintézet igazgatója rámutatott, amióta az ingatlant visszakapta a katolikus egyház, nem volt világos, hogy ki kellene felújítsa. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke kifejtette, az adomány azért is jelentős, mert a városvezetés mostoha gyerekként kezeli a gimnáziumot. Kitért arra is, hogy az adomány egy „mintaprojekt” része, amelynek során összevetik a romániai magyar oktatási körülményeket a magyarországiakkal. „Ha a Kárpát-medence egy kulturális, gazdasági és szociális tér, akkor egy koptatási tér is” – fogalmazott. A gyerekek Magyarországon használatos tankönyveket is kaptak.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!