
Fotó: Dávid Anna Júlia
Az Iskola másként rendhagyó oktatási hét programjaiból válogattunk. Tanárok, és iskolaigazgatók elmondása szerint nagyon élvezték a diákok a hét eseményeit.
2016. április 25., 12:402016. április 25., 12:40
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum kiállításait mintegy ezerötszáz gyerek látogatta meg az öt nap alatt. A Városi Könyvtárban tizenhét osztály vett részt kölcsönzőlátogatáson, tizenkettő volt kíváncsi a játékteremre, hozzávetőleg négyszáz diák tekintett be a Fényírdába, a filmvetítést pedig kétszázan vették igénybe. A színház kulisszái mögé tizenöt osztálynyi gyerek nézett be, de felpróbálták a színészek jelmezeit is. A Művelődési Házban mintegy négyszáz tanuló fordult meg tárlatvezetésen, míg egy osztály a tűzzománc művészetét is kipróbálta.
A székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola udvarán pénteken ezeregyszáz lufi alatt ünnepeltek a diákok a Magna Cum Laude Színezd újra! slágerére. Porsche Éva, az iskola igazgatónője elmondta, céljuk, hogy a diákok jól érezzék magukat azon a helyen, ahol ennyi időt töltenek. Körülbelül ötszázan dolgoztak az ezeregyszáz luftballon felfüggesztésén, munkájukat támogatók is segítették.
Az udavarhelyi Benedek Elek Pedagógia Líceum diákjai a szürke falakat igyekeztek színesekké varázsolni az iskola névadójának mesemotívumaival. Bár az időjárás közbeszólt, s a rajz nem lett teljesen kész, utólag befejezik. Tőkés Réka rajztanárnő elmondta, hogy körülbelül nyolcvan diákkal dolgoztak a projekt kivitelezésén, előbb kicsiben megtervezték, majd közösen vitték fel a rajzot a falfelületre.
A zetelaki P. Boros Fortunát Gimnázium tanulóit a szelektív hulladékgyűjtés, Föld-napi plakátkészítés mozgatta meg leginkább, valamint megszervezték a Csaba népe magyarság- és helytörténeti vetélkedőt, melyre több udvarhelyszéki iskolát is meghívtak. Több előadással lépett fel a Zetemberek, az iskola színjátszócsapata is.
Tifán Irénke, a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola igazgatóhelyettese arról mesélt, mennyire élvezték a gyerekek a népi mesterségeket. Hozzávetőleg négyszázötvenen próbálták ki magukat kosárfonásban, rongyszőnyegszövésben, munkáikat ki is állították.
Az összesítések ugyan még nincsenek készen, hiszen sokan a hétvégét is kihasználták a programok lebonyolítására, azt azonban már lehet tudni, hogy „jók a visszajelzések” – értékelte röviden a rendhagyó oktatási hetet Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő. Értesülései szerint egy székelyudvarhelyi tanuló a rendhagyó oktatási hétre szervezett külföldi iskolai kiránduláson súlyosan megsérült, és komoly műtéteken esett át. A szerencsétlenség körülményeiről egyelőre nincsenek bővebb információk.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!