
Fotó: Veres Nándor
Kölcsönszerződés, kényszervégrehajtás, kilakoltatás, örökségi kijátszás, lakásmaffia-gyanú – számtalan vetülete van annak az ügynek, melynek első tárgyalását csütörtökön tartották a székelyudvarhelyi bíróságon. Marosi György székelyudvarhelyi ügyvéd a jogi folyamat utolsó lehetséges pillanatában vállalta fel a keresetet benyújtók képviseletét – ő vázolta fel portálunknak a sokak szerint lakásmaffia működésének tulajdonított ügyet.
2015. március 05., 19:102015. március 05., 19:10
Nyolc éve Fenyéden egy idősebb asszony aláírt egy kölcsönszerződést, amely szerint 30 ezer lejes adósságot vállalt kéthetes időtartamra. Ám amikor a határidő lejártával nem tudott törleszteni, keresetet indított ellene a kölcsönző fél, megnyerve azt. Az asszony ingatlanja azonban nem csak az ő nevén volt, az adásvételi szerződésen ugyanis a 2005-ben elhunyt férje neve is szerepelt. Adásvételi szerződésről van tehát szó, nem pedig telekkönyvről, amiben még a régi tulajdonos neve volt feltüntetve. A kölcsönző időközben teljesen törvényesen az asszony és elhunyt férje nevére telekkönyveztette az ingatlant, majd lefolytatták az örökösödési eljárást, hogy végre tudják hajtani az adósságot. A végrehajtási árverésen hétezer euróért gazdára is talált a fenyédi ház, ezt követően pedig kényszervégrehajtással ki akarták lakoltatni a nőt. Végül mégsem került sor a kilakoltatásra: az utolsó pillanatban felfüggesztették az eljárást, tekintettel arra, hogy törvény szerint a téli időszakban nem lehet kilakoltatást végrehajtani.
„Ott tartunk, hogy a jogi vita tárgya már nem is a perekkel, díjakkal és jogi költségekkel időközben 40 ezer lejre rugó adósság. Előkerült ugyanis egy közokirat, amelyben a nő lemond örökösi részéről, ám úgy telekkönyvezték az ingatlant, hogy az elhunyt férj három testvérének részesedését nem tüntették fel” – magyarázta az ügyvéd. A három testvér ezért keresetet nyújtott be, követelve örökségi részüket az ingatlanból.
Marosi hangsúlyozta, hogy a perben tulajdonképpen most nem is az említett összegről van szó – a nő azt állítja, sohasem kapott pénzt, a másik fél pedig papírral támasztja alá, hogy kölcsönt adott –, hanem arról, hogy egy nagymamát kiskorú unokájával télvíz idején utcára akartak tenni, kihagyva az örökösök jogait. A kényszervégrehajtás felfüggesztése volt az első lépés a jogi vitában, a következő tárgyalás időpontját március 18-ára tűzte ki az ítélőszék.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!