Fejlődés vagy pusztulás

Két témakört különítettek el. Az első részben a vidék gazdasági helyzetéről, a népesség helyben való megtartásáról, a pályázati lehetőségekről, illetve azok kihasználásáról esett szó, majd a második tartalmi részben az általános iskolai oktatás körüli áldatlan állapotokról és azok orvoslásáról vitáztak a szakemberek.

A közbirtokosság és az egyház vagyona komoly hagyaték

Az egyházkör esperese, Simó Sándor homoródjánosfalvi lelkész abban a szellemben kezdte a témák felvezetését, ahogyan azt annak idején, az első ilyen találkozón megfogalmazták. Kihangsúlyozta, az eredeti gondolat az volt, hogy az unitárius egyháznak, mivel erőteljesen és többségben van jelen a két Homoród közti településeken, egyfajta közvetítői szerepet kell felvállalnia a lakosság, a civil szervezetek meg a helyben működő önkormányzatok és egyéb intézmények között. 
E három község – Homoródalmás, Oklánd, Homoródszentmárton – több kistelepülésén az egyház és az utóbbi másfél évtizedben újjászerveződött közbirtokosságok képezik a létező utolsó „hivatalokat”. Pap minden faluban van – illetve ha nem helyben lakik, akkor leányegyházként gondozza a hozzá rendelt kisebb gyülekezeteket –, és minden egyes településen létezik közbirtokosság, amely az utolsó, illetve az egyetlen „vállalkozás”.  

Sándor Kálmán, aki kettős minőségben volt jelen, hiszen a LEADER-iroda mellett ő áll a homoródalmási közbirtokosság élén is, sőt nyertes pályázóként akár ahhoz is hozzá tudott szólni, hogy milyen előnyei és buktatói vannak az Európai Unió által támogatott pályázatoknak. Elmondta, a LEADER-akciócsoportban sikerült olyan szintre eljutni, hogy fel tudják használni a rendelkezésre álló kereteket, immár van olyan mértékű kezdeményezőkészség, hogy az emberek kihasználják a lehetőségeket.

Az EU a vállalkozó szelleműeket támogatja

Az első LEADER-projektekre ezen a környéken is megtörténtek már az első kifizetések, és hamarosan döntést hoznak a pillanatnyilag fennmaradt keretre vonatkozóan is. A LEADER-ben nemcsak mezőgazdasági jellegű kiírások vannak, hanem a vidék életszínvonalát jelentékenyen javító szolgáltatások (ilyen irányultságú pályázatok már készültek), illetve olyan programok, amelyek a helyi értékeket mutatják be, a természeti környezetet, a turizmust és a helyi termékeket népszerűsítik szakkiadványok és az internet segítségével. A LEADER-keretében olyan elképzeléseket támogatnak, amelyeket készítőik amúgy is képesek lennének végigvinni. Amikor sikerül egy-egy családnak végigvinnie egy 80–90 vagy éppenséggel 100 százalékos támogatottságú programot, amelyet utófinanszírozás formájában fizet ki az EU, pontosabban annak regionális ügynöksége, akkor az már komoly eredmény, hiszen a pályázónak tőke marad a birtokában, amellyel sikeresen működhet tovább, illetve felkészülhet egy következő projektre.

Szégyen itthon az a munka, amelyet Dániában, Hollandiában eurós órabérért „méltósággal” végeznek

A működő gazdaság, farm vagy kisvállalat a következő lépcsőben egy projekt révén akár megtöbbszörözheti kapacitását, és a térségben munkahelyeket is teremthet. Sándor Kálmán szerint egy 14 fejőstehénből összetevődő állomány, annak hús- és tejtermelése, a takarmánytermesztésre használt saját földterületek után járó szubvenció olyan megélhetést biztosít egy négytagú családnak, amely életminőségben és anyagi szinten messze fölötte van a városi átlagnak. Ehhez azonban oktatáspolitika is kell. A szakember kifejtette, hogy mindaddig, amíg a Székelyudvarhelyen működő, egykori mezőgazdasági szakirányú líceumban autóbádogosokat és mindenféle menedzsereket meg asszisztenseket képeznek, s azt is elég kevés sikerrel, hiszen a diákok majdnem teljes évfolyamai véreznek el az érettségi vizsgákon, mindaddig, amíg a vidéki élet és a munka szeretete fel nem értékelődik a fiatalokban, olyannyira, hogy lankad az időnkénti külföldi munkavállalási kedv, nem fog megmutatkozni a falusi életforma felértékelődése. Emberi példák, minták, stratégia szükségeltetik.

Itt óriási szerep hárul a helyi tanácsokra, hiszen elsősorban ők felelősek a helyi értékek megjelenítéséért vagy népszerűsítéséért. A kommunikációs csatornák jók, az utak járhatók. Vállalkozó szellemű és aktív életkorú emberekből viszont minden településen hiány mutatkozik. 
Bíró A. Zoltán immár három évtizede kutatja a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központjában (KAM) a székelyföldi társadalmat. Hozzászólásában elmondta, hogy elsősorban a város hiánya okozza a három község gondjainak jelentős részét. Ha Oklándnak olyan térségi centrumszerepe lenne, mint korábban, amikor járásszékhely volt, akkor az sokat segítene. Ezt a három községet azonban mégiscsak kistérségként kell megjeleníteni, hiszen közösek a gondok. Akár arra is érdemes figyelni, hogy keressék és találják meg az együttműködési formákat azokkal a Homoród menti településekkel, amelyek Brassó megyéhez tartoznak, hiszen Homoródjánosfalva és Homoróddaróc is hasonló gondokkal küzd.

Üresen kongó iskolák

Az iskolák helyzete fölöttébb siralmas – hangzott el. Andrási Benedek oktatásügyi tanácsadó hosszú évek óta vizsgálja a székelyföldi oktatás helyzetét, látja hibáit, ismeri lehetőségeit. Statisztikák készültek arra vonatkozóan, hogy mi volt, mi van, s mi várható az általános iskolai képzés területén. Az épületek rendben vannak, megfelelnek a célnak, viszont igen erős a pedagógusok fluktuációja, és egyre kevesebb a gyermek. Ideje meghúzni és hosszan kongatni magunkban a vészharangot. A három község iskoláiban összesen két teljes osztályra való gyermek tanul évfolyamonként, ami nagyjából ötven főt jelent. Az előrejelzések szerint a következő években ez a tendencia tovább folytatódik, olyannyira, hogy immár csak egy osztályra elegendő kisiskolás lesz, ami további iskola-összevonásokkal járhat.

Ki integrál kit?

Mivel a területen nincs olyan működő romastratégia, amely integrálni próbálná a hátrányos helyzetűeket, félő, hogy itt is az történik majd, mint Szászföldön. A félmilliós és nyolc évszázadon át jó példával, önszerveződéssel, gazdasági hatékonysággal, jómódban fennálló szász közösség helyén ma Dél-Erdélyben – a Szászváros és Homoróddaróc közti sávban lévő több száz településen – legalább egymillió roma él. Az állam képtelen kezelni a helyzetet, a helyi intézményekre és a lakosságra hárul a gondok megoldásának zöme. Szó sincs most arról, hogy a székelyeket valamely állam „felvásárolná” és kitelepítené a két Homoród mentéről. Nem az elvándorlás, nem az önfeladás, hanem a helyben való boldogulás jelentheti a továbblépést. Miközben az iskolákban a költségcsökkentés miatti átszervezés zajlik, elképzelhető, hogy az oktatás minősége tovább romlik.

Feladatok bőven vannak

A tanácskozás során elhangzott, hogy érdemes volna magániskola létrehozásán is elgondolkodni, amely alternatívája lehetne az államinak. Égető kérdés azonban a fiatalok helyben tartása, a pedagógusok honosítása, és az „önjáró”, a rendszerváltozás előtti mentalitással ténykedő iskolaigazgatók eltávolítása. A törvények sok pozitívumra adnak lehetőséget. Először is a hely igényeit és sajátosságait kell figyelembe venni. Hargita Megye Tanácsa idén nem tud több pénzt biztosítani – mondta Borboly Csaba tanácselnök –, de szellemiekkel, gyakorlati tapasztalatokkal, a mögötte álló apparátussal minden községet képes segíteni, hogy stratégiát készítsen és külső, pályázati forrásokat keressen. Legfontosabb az összhang és a tenni akarás.

Az unitárius esperes, Simó Sándor a zárszóban azt mondta, hogy a következő találkozóra meghívják a pedagógusokat is. „Ez a mostani csak vitaindító, a téma felvezetése volt. Mondjuk azt, hogy a stratégia egyik alapköve. Mert építkezni kell, hiszen azt érezni ebben a kisrégióban, hogy zárványszerűen működik, de mégis – miközben elvesztegetett pár évet és vele több lehetőséget is – nagy itt a széljárás, s a »világhuzat« szétszaggatja, széthordja innét a kallódó értékeket” – mondta el zárszóként.