
Fotó: Barabás Ákos
Mintegy nyolcszáz szakember találkozott idén a tizenkilencedik mentésügyi konferencián a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. Az erdélyi és magyarországi sürgősségi ellátásban dolgozók mellett civilek is szép számban kapcsolódtak be az előadásokba.
2016. május 14., 14:182016. május 14., 14:18
2016. május 14., 14:212016. május 14., 14:21
Számos témát érintettek az előadások alkalmával csütörtökön és pénteken, amelyek közül több a civilek számára is érdekesnek bizonyult. Az első napon például a magyarországi mentőmotoros szolgálatot ismerhették meg az érdeklődők, illetve a flotta egyik darabját, egy átalakított Yamaha mentőmotort.
Pénteken Horkai Zoltán állatkoordinátor, valamint négy farkasa mutatkozott be. A „farkasemberként” híressé vált állatkiképző a vadak és emberek kapcsolatáról, valamint munkájáról beszélt, ugyanakkor előadásán közelről is megtekinthető volt egyik falkája. További meghívottak a máltai mentők árvízi tapasztalatairól, a menekülttáborban végzett mentésekről, valamint különböző traumákról értekeztek pénteken.
„Nemcsak a kreditpontvadászat volt a fontos, hiszen a hallgatóság végig kitartott. Számomra különleges élmény a konferencia, egy oázis, ahová elmenekülünk azokból a hétköznapokból, ahol a kollegialitás kihalófélben van” – mondta Ambrus József, a szervező Ambach Alapítvány vezetője. Idén a korábbiaknál több részvevője volt az értekezletnek, a szervezők becslése szerint mintegy nyolcszáz egészségügyben dolgozó regisztrált, köztük százhúszan Magyarországról.
„Ez a konferencia az teljes emberről szól, nekünk az egész embert kell látnunk, segítenünk kell a testet, a lelket és a szellemet egyaránt” – hangzott el Oszvald Péter záróelőadásában. A tizenkilencedik mentésügyi konferenciáját a székelyudvarhelyi Ambach Alapítvány szervezte, partnerségben a Hargita Megyei Orvosi Kollégiummal és a Hargita Megyei Asszisztensek Rendjével.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!