Ezüstéremmel tértek haza

Ezüstérmet nyert a Praga Cantat 2014 elnevezésű nemzetközi versenyen a székelyudvarhelyi Alla Breve Vegyeskar. A kórus karnagya úgy érzi, sokat tanultak a megmérettetésből, ezért a jövőben több hasonló rendezvényen részt kívánnak venni.

Fülöp-Székely Botond

2014. november 06., 14:132014. november 06., 14:13

2014. november 06., 15:042014. november 06., 15:04

„Bár az utazás fárasztó volt, mégis helytálltak a versenyen a kórustagok. Mindenkivel meg vagyok elégedve, hiszen a nehézségek ellenére a maximumot hozták ki magukból” – értékelte a hétvégi eseményeket Kovács László, a huszonegy éves Alla Breve Vegyeskar karnagya. Mint mondta, a mostani megmérettetést kevésbé ítélte szervezettnek a korábbi tapasztalataikhoz képest, ugyanakkor a versenyzők mindegyike komoly ellenfélnek bizonyult. Elsőként lépve a színpadra a kötelező cseh darabon kívül három művet adtak elő: Orbán György Ave Maria, Liviu Borlan Legendă în lemn és Francis Poulenc Á peine défigurée című szerzeményét. „Hazafelé további három koncertet adtunk – Nagyváradon, Kolozsváron és Tordán –, és mindkét helyszínen hatalmas szeretettel fogadtak” – tette hozzá.

Készültek a versenyre

„Felkészültnek éreztem a tagokat, tudtam, hogy képesek vagyunk jó helyezést elérni, ami az intenzív próbáknak és felelős hozzáállásuknak volt köszönhető” – mondta a karnagy, megjegyezve, hogy a verseny előtt egyenként kielemezte az ellenfeleket is, erősségeiket és gyengeségeiket vizsgálva. „Azért is volt fontos számunkra a jó helyezés, mert tudomásom szerint eddig még egyetlen székelyudvarhelyi vegyeskar sem vett részt ilyen nívós versenyen, mi pedig meg szerettük volna mutatni, hogy Erdélyben, azon belül pedig Székelyudvarhelyen is vannak versenyképes kórusok” – magyarázta, hozzátéve, hogy ezúton is köszönik a helyi önkormányzat támogatását, hiszen nélkülük nem juthattak volna el a rangos eseményre.

A jövőre nézve

„A vegyeskar jövőjét a versenyeken való részvételben látom, hiszen másoktól tanulva tudjuk felülmúlni saját határainkat” – fejtette ki Kovács László. Mint mondta, nem pihenhetnek az elkövetkező időszakban sem, ugyanis jövőre részt szeretnének venni az Európa Cantat 2015 című versenyen, amit egy Szlovéniában tartandó koncertsorozattal is egybekötnének.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés