
Fotó: Gecse Noémi
Gyógytornász, vízügyi hatósági ügyintéző, légitársasági beszerző, műszaki vezető és végrehajtási ügyintéző élheti át a Hargita megyei mezőgazdász élet szépségeit, nehézségeit jövő héten a Vidék Kaland program keretében. Vasárnap érkeznek a „kalandorok”.
Negyedszerre fogadnak Hargita megyei fiatal gazdák Magyarországról érkező városi fiatalokat, hogy bevonják őket a gazdaságba, megismertessék velük a mezőgazdasági teendők csínját-bínját. Idén négy csíkszéki, illetve egy kobátfalvi gazda fogad öt városi fiatalt, akik szakmájának nincs semmi köze a mezőgazdasághoz. A programra való felkészülés során azonban mindannyian megismerkedhettek a munkavédelmi szabályokkal, mezőgazdasági teendőkkel, kipróbálhatták a traktorvezetést, a gyomlálást, illetve el kellett végezniük egy csirke levágását, megtisztítását, feldolgozását – ismertette Mihály László, a program székelyföldi képviselője.
Továbbá elmondta, a program célja személyes példákon keresztül bemutatni a mezőgazdaság működését, az élelmiszer-előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, illetve betekintést engedni a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába, legyen az nehéz vagy éppen szép. A Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének tagjai fogadják a kalandorokat, akik közösen végzik majd a ház körüli, illetve mezei teendőket. Nem turistaként érkeznek, hanem aktívan részt vesznek a gazdálkodásban: állatokat etetnek, gondoznak, fejnek, kaszálnak, aratnak, takarnak – részletezte Mihály László. Kiemelte, habár az elején a fogadó gazdák tartottak attól, hogy az érkező fiatalok esetleg pluszfeladatot jelenthetnek számukra, nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy teljes értékű segítőket, tanulni, tapasztalni akaró fiatalokat fogadtak.
A Vidék Kaland székelyföldi kiadása már vasárnap elkezdődött, akkor érkezett meg ugyanis a kiválasztott nyolc „kalandor” Nyárádmentére – ők szombatig dolgoznak még a farmokon. Amíg a Maros megyei gazdaságokban elsősorban a növénytermesztésben szerezhettek tapasztalatot a városi fiatalok, addig Hargita megyében az állattartásba kóstolhatnak bele a vasárnap érkező, hétköznapokban gyógytornászként, vízügyi hatósági ügyintézőként, légitársasági beszerzőként, műszaki vezetőként és végrehajtási ügyintézőként dolgozó kalandorok. Élményeiket, tapasztalataikat közösségi oldalakon, blogfelületeken osztják majd meg – foglalta össze a program székelyföldi kommunikációs vezetője.
A Vidék Kaland programot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA – 2011-ben szervezte meg először, 2013-tól pedig a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete jóvoltából Székelyföldre is kiterjesztették. 2012 decemberében az Európai Bizottság pályázatán a legjobb EU-társfinanszírozású agrár-vidékfejlesztési témájú kommunikációs programnak választották – elevenítette fel az illetékes. Hozzátette, az első években tíz kalandort fogadtak Hargita megyében, idén viszont öt fiatalt választottak ki a program keretében. „Habár idén is voltak jelentkezők, azért már érezhető, hogy a program beteljesítette a célját. Az AGRYA vezetői úgy érezték, hogy a csúcson kell abbahagyni, nem várják meg, hogy teljesen kifulladjon a program, így az idei Vidék Kaland program ebben a formában az utolsó lesz. Magyarországon már idén változtattak a programon, itt jövőre várható módosítás.”
Megfejni a tehenet, megnézni a medvét
Deák Dénes kobátfalvi gazda érdeklődésünkre elmondta, hozzá egy hölgy érkezik szombaton, egyelőre azonban nem tudja, pontosan honnan, illetve hogy hány éves. „Már harmadik éve veszek részt a programban, és mindig pozitív tapasztalataim voltak. Fontosnak tartom, hogy az emberek megértsék, fiatal gazdákként nem vagyunk maradiak. Igenis látni kell, hogy itt valamilyen szinten hagyományosan gazdálkodunk, és hogy nem csak a nagy mezőgazdasági cégektől megszokott módszerek léteznek. Mi nem használunk adalékanyagokat a termékek előállításánál, itt minden bio” – fogalmazott a gazda. Hangsúlyozta, azért vesz részt rendszeresen a programban, mert egy ízelítőt szeretne adni a nagyvárosi fiataloknak arról, hogy nálunk „nem csak kapával és kaszával dolgoznak”, ahogyan azt sokan képzelik.
Az első napokban gazdaságát mutatja be Deák, a hozzá érkező fiatal részt vesz majd a szénacsinálásban, de megtanulhatja a tehénfejés vagy a kenyérsütés alapjait is. Ezenkívül kirándulásokat is tervez a gazda, amelyeken a kalandor megismerheti a környékbeli látványosságokat. Mint mondta, ha sikerül megszervezni, akkor medvelesen is részt vesznek, hiszen tapasztalatai szerint a legtöbb fiatalt ez érdekli leginkább.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!