
Fotó: Lukácsi Lehel
Továbbra is nagy mennyiségű hulladék található Székelyudvarhely Felsőboldogfalva felőli kijáratánál – került szóba a téma a múlt heti képviselő-testületi ülésen. A helyi rendőrség munkatársai ezúttal kamerákkal azonosítanák be a szemetelőket, ám a polgármesteri hivatal illetékesei is vizsgálódnak az ügyben.
2015. február 03., 11:412015. február 03., 11:41
2015. február 03., 12:422015. február 03., 12:42
„Magam is kimentem a helyszínre a tanácsülés után, és azt tapasztaltam, hogy valóban nagy mennyiségű építkezési hulladékot vittek oda ismeretlen személyek” – mondta el portálunknak László Szabolcs, a Helyi Rendőrség vezetője, aki szerint az is megtörténhet, hogy maga a terület tulajdonosa halmozza fel a hulladékot, hiszen lápos területről van szó, amelyet megpróbálnak feltölteni. „Ettől függetlenül ki kell vizsgálni az ügyet, hiszen komoly problémáról van szó. Amint sikerül létrehoznunk a diszpécserszolgálatot, Udvarhely összes térfigyelő kamerája megfigyelhető lesz, ami megkönnyítheti az elkövetők beazonosítását. A mozgatható videofelvevők is hasznunkra lehetnek, ám ezeket csak akkor szerelhetjük fel a helyszínen, ha a városvezetők is úgy döntenek. Addig is naponta többször járőröznek arra a Helyi Rendőrség munkatársai” – fejtette ki László Szabolcs.
Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője azt mondta, megkeresésünk után nem sokkal a műszaki osztály munkatársai kimentek a helyszínre kivizsgálni a problémát. „Elsősorban meg kell határoznunk a hulladék pontos helyét, illetve jellegét. Amennyiben ez közterületen található, akkor a hivatal feladata az eltakarítás, ellenkező esetben az ingatlan tulajdonosa felel a hulladékért. Ha bebizonyosodik, hogy utóbbi helyzettel állunk szemben, felszólítjuk a terület birtokosát a hulladék elszállítására” – magyarázta a sajtószóvivő.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!