
Fotó: Farkas Antal
Megmutatta a robogóját, majd elővette zsebéből a befóliázott igazolványát, és elmesélte, hogy bár azelőtt ez volt a robogóvezetői engedélye, januártól bűnözővé válik, ha motoros kerékpárjára ül. Meg amúgy is, kinek van annyi pénze a betegnyugdíjából, hogy kifizesse a büntetést? Pedig vizsgázott rá, kifizette a száz lejt, s még pszichológiavizsgát is tett érte. „Csak öreg és beteg vagyok, nem ügyefogyott” – tiltakozott. Moldván Emil kedden elhunyt.
2013. április 24., 18:412013. április 24., 18:41
2013. április 24., 18:592013. április 24., 18:59
Emil bácsi múlt héten még szervezkedett, Magyari Lajossal körbejárta a hivatalokat, hogy engedélyt kérjenek arra a szombati békés tiltakozásra, melynek során figyelmeztetni kívánták a „fejeseket odalenn Bukarestben”, hogy a törvények igazságtalanok. Tizenegy éven át jogosan vezette robogóját, az új közlekedési törvények alapján pedig már nem tudott felülni a kétkerekű járműre. Magyarival ment a csendőrségre, hogy a tiltakozáshoz kérjen engedélyt. Eközben panaszkodott neki, hogy biciklivel kellett mennie, mert gyalogolni nehéz, és mennyire elfáradt, megfájdultak a lábai. A szombati tiltakozás után, tele reménnyel, hogy végre valami fog történni, egyedül negyven aláírást gyűjtött a parlamenthez címzett felhívásba. Hivatkozott arra, hogy a tiltakozáson részvevők többsége messze túl volt a fiatalságán, hogy ők nem szórakozásból robogóznak, hogy tizenegy éve nem volt balesete. Elmondta, most az üzletbe sem tud elmenni, és rettegve gondolt a horgászidényre, mert ha így maradnak a dolgok, akkor megfosztják egyetlen szórakozásától is. Élni használta a robogót. Végig azt mondogatta, hogy a törvényhozók valószínűleg nem is tudják mindezt. Úgy tűnik, igaza volt.
Hétfőn reggel elment az éves orvosi vizsgáira. Szerdán kellett volna megkapnia az eredményeket. Semmi sem utalt arra, hogy baja lett volna. Erős kézfogása még mindig bizsereg Magyari kezében, akivel a kórházban találkozott. Jó kedéllyel mesélte, hogy már ötszáz aláírást is összeszedtek, végre felfigyelhetnek az ügy fontosságára. „Jól volt egész nap, tett-vett, erőteljesen vetette magát tennivalóiba” – mesélte a menye. Kedden sem volt semmi baj. Vidáman telefonálgatott egész nap.
„Odabenn ötszáznyolcvanból egy sem vezet robogót. Nincs honnan tudják. Most, hogy megmutatjuk nekik, talán visszaengednek rá” – mondta reményteljesen mindenkinek. Este végleg elcsuklott a hangja.
„Már csak Emil bácsiért sem hagyjuk abba! Többet tett értünk, robogósokért, mint bármelyik politikus” – jelentette ki Magyari. „Még azt is megérdemelné, hogy a robogós jogosítványt róla nevezzék el. Egy biztos: Emil bácsira fogok gondolni ezentúl mindig, amikor robogóra ülök. Nagy vesztesség ért bennünket” – tette hozzá.
Emil bácsi kedden, 63. életévében elhunyt.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!