
Fotó: Farkas Antal
A testvéri szeretet jegyében és közösségmegtartó, közösségépítő erejének reményében gyűltek össze több mint ezren az immár tizenötödik alkalommal megrendezett szejkefürdői unitáriusok találkozóján.
2013. augusztus 11., 17:142013. augusztus 11., 17:14
2013. augusztus 11., 17:292013. augusztus 11., 17:29
Az árnyékba húzódva bár, de több mint ezer külföldi és belföldi résztvevő fogadta a díszlovasokat és az Udvarhelyszéki Fúvószenekar felvonulását szombaton délelőtt Szejkefürdőn. Isten szereti az unitáriusokat – hangzott el Kedei Mózes székelyudvarhelyi belvárosi unitárius lelkész nyitóbeszédében –, hiszen másfél évtizede szép időben engedte megrendezni az unitáriusok találkozóját.
„Szeretettel köszöntöm mindazokat, akik tizenöt alkalommal hozzáadták szeretetüket, örömüket, szívük színes érzését a mi nagy közösségi ünnepünkhöz. Őket mindig vártuk, örvendünk, hogy ők ma is itt vannak. Azokat, akik azzal a megbízatással érkeztek, hogy ezt a találkozót gyengítsék, és megsemmisítsék, őket nem vártuk” – folytatta.
A találkozó helyszínválasztása nem véletlen, hisz Szejkefürdő és Orbán Balázs csak egy van, mondta. „Orbán Balázs csak egy volt ennek a megszenvedett népnek. Itt a Szejkén nyugossza örök álmát, itt lebeg a Szejke fölött az ő halhatatlan lelke, szelleme. A Szejke ezért az unitáriusok legnagyobb szabadtéri temploma, ahol a nemzeti érzés sugárzásában és a testvéri szeretet ölelésében találkozunk minden év augusztusának második szombatján” – tette hozzá végül Kedei Mózes.
A harangszó után, az ünnepi istentisztelet részeként Dimény József a Kolozs-Tordai Egyházkör esperes-lelkésze mondott imát és egyházi beszédet. „Köszönjük a lehetőséget, hogy egymás testvéreiként együtt lehetünk egy közösségben, a lehetőséget, hogy a találkozásban benne legyen a testvéri kézszorítás, a szeretetteljes ölelés, benne legyen az öröm. Mert tudjuk, hogy ahol többen összegyűlünk, ott van Isten szeretete és gondoskodása, ott mindig derült ég fogod, ott jobb és igazabb lesz a mi földi életünk” – zárta beszédét, majd közös imára invitálta az egybegyűlteket.
Következőként Bálint Bencédi Ferenc unitárius püspök szólalt fel: a János Evangéliumának 14. részének 27. versében foglaltakra alapozva ünnepi beszédében kiemelte, hogy a béke, a békesség az, amire manapság legnagyobb szükség van. „Attól függetlenül, hogy mennyire zajos a világ, a békességet szívünkben kell megteremteni először, mert onnan árad ki a világra. Ezt tették nagy elődeink is. Legyen példa előttünk Orbán Balázs, a legnagyobb székelynek élete, megannyi cselekedete. Soha ne féljünk, ne csüggedjünk, mert ha isteni békesség lakozik a mi lelkünkben, akkor az életünk a jó úton fog haladni” – szólt az ünneplő közösséghez.
A felszólalások sorát Elekes Botond egyházi főgondnok folytatta, majd Simó Sándor udvarhelyi esperes is megosztotta ünnepi gondolatait. Borboly Csaba beszédét és az ünnepi műsort követően – melyen a székelyudvarhelyi Balázs Ferenc Vegyeskar, az alsórákosi néptánccsoport, a székelyudvarhelyi Boróka Néptánccsoport és Geréb Harmat is közreműködött – a résztvevők Orbán Balázs sírjánál helyezték el az emlékezés koszorúit.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!