Elmaradnak a tervbe vett fejlesztések

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Elmaradnak a székelyudvarhelyi kórházban a központi költségvetés-kiegészítésből, illetve célirányos pénzkiutalásból elvégzendő fejlesztések, ugyanis az egészségügyi intézmény nem kapta meg az e célra igényelt több mint tizenhárommillió lejt.

Széchely István

2014. december 11., 18:592014. december 11., 18:59

Nem kapta meg a székelyudvarhelyi kórház azt a több mint tizenhárommillió lejt, amelyből idén az intézmény műszerezettségét bővítették volna, illetve felújítási munkálatokat végeztek volna el. Nemcsak a székelyudvarhelyi, hanem az ország más kórházai sem kaptak pénzt fejlesztésekre költségvetés-kiegészítésből – közölte érdeklődésünkre Lukács Antal, a székelyudvarhelyi kórház főigazgatója, hozzáfűzve, hogy december közepe lévén, a fejlesztési célokra kért pénzeket csak akkor tudnák elkölteni, ha engedélyt kapnának rá, hogy jövő évben használják fel azokat.

A városi kórház vezetősége idén összesen több mint tizenhárom millió lejt igényelt az egészségügyi minisztériumtól jelentős fejlesztések elvégzésére. A pénzeket az utolsó negyedévben esedékes költségvetés-kiegészítésből, illetve célirányos kiutalásokból várták. Az összeg nagyobbik részét – 7,89 millió lejt – orvosi műszerek megvásárlására kérték, egyebek mellett egy hárommillió lejbe kerülő mágnesesrezonancia-készülék megvásárlására. A negyven tételt tartalmazó műszerezettségi listát prioritási sorrendben állították össze, az MR-készülék mellett más radioszkópiás készülékeket, altatógépeket, új műtőasztalokat, laparoszkóptornyot és elektrosebészeti készüléket is vásároltak volna, illetve a kórházban már meglévő, de elavult orvosi eszközök cseréjét is ebből oldotta volna meg az intézmény vezetősége.

Az összeg másik részét az egészségügyi minisztériumtól fejlesztési munkálatokra igényelt 5,5 millió lej képezte. Ebből a fertőző betegségek részlegének modernizálását fejezték volna be, felújították volna az általános sebészeti részleget, a neurológiai osztályt és a nőgyógyászati műtőt is. A három legnagyobb költségtételű összeget a kórház járóbeteg-rendelőinek rendbetételére, a kórbonctani épület felújítására, valamint az intézmény parajdi, külső egységének befejezésére fordították volna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés