Kilencvenezer lejt igényelt Hargita Megye Tanácsától a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola vezetősége a tanintézet bentlakásának felújítására, ám csak 44 ezer lejt utalt e célra a megyei önkormányzat. Az összeg nem elegendő a bentlakás tervezett renoválására, csak kisebb munkák kivitelezésére lesz lehetőség.
2016. december 27., 12:352016. december 27., 12:35
A 90 ezer lejes igénylés sem fedezte volna a bentlakás teljes felújításának költségét, csupán arra lett volna elég, hogy rendbe hozzák az épület második emeletét, ahol a lányok vannak elszállásolva – tudtuk meg Szakács-Paál Istvántól, a Bányai János Műszaki Szakközépiskola igazgatójától. Azt tervezték, hogy újrabútoroznak tizenkét szobát és a helyiségek padlózatát is felújítják, az emeleten lévő folyosót pedig lecsempézik, valamint a mosdókat is korszerűsítik.
„A 44 ezer lejt is köszönettel fogadtuk, de úgy tűnik, ebből csak a szobák padlózatának cseréjét, a mosdók felújítását, valamint az előtér csempézését tudjuk megvalósítani. Egyébként gyorsan kell cselekednünk, hiszen a pénzt el kell költenünk év végéig” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy már ezen a héten elkezdődött a korszerűsítés. Megjegyezte, arra is van remény, hogy az iskola megkapja a 90 ezer lejből hiányzó 46 ezer lejt, erről januárban fognak tárgyalni az udvarhelyi városvezetéssel.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke nemtetszését fejezte ki lapunknak a múlt heti udvarhelyi önkormányzati képviselő-testületi ülésen elhangzottak miatt. Akkor ugyanis Benedek Árpád Csaba, az RMDSZ frakcióvezetője – más képviselőkkel egyetértésben – élesen bírálta a megyei önkormányzatot, amiért az csak 44 ezer lejt utalt az Udvarhelyen megvalósítandó beruházásra. Bíró a pénz forrásával kapcsolatban hangsúlyozta, a nemrég utalt összeg nem az áfavisszaosztásból származik – arra ugyanis nem érkezett igénylés Udvarhelyről –, hanem a megyei tanács sürgősségi tartalékalapjából. Ezeket a pénzeket csak és kizárólag célirányosan, jól megindokolt beruházásokra lehet elkölteni – mondta, hozzáfűzve, hogy a Bányai János Szakközépiskola vezetősége dokumentációt adott le arról, hogy a felújítás hiányában veszélybe kerülhet a tanintézet működési engedélye.
Az alelnök azt is elmondta, törvényességi okokból utaltak csak 44 ezer lejt Udvarhelynek. A város kasszájának tartalékalapjában ugyanis volt már 46 ezer lej, ezt egészítették ki 90 ezerre. Bíró megjegyezte, a megyei tanács múlt heti üléséig – amikor a pénz kiutalásáról is döntöttek –, folyamatosan egyeztetett az udvarhelyi városvezetéssel annak érdekében, hogy segíthessék a szakközépiskolában tervezett felújításokat.
A szakközépiskola bentlakásának mielőbbi felújítására azért van szükség, mert jövőre egy nemzetközi konferenciának ad otthont az épület – magyarázta Szakács-Paál. Az igazgató ugyanakkor elmondta, hosszú távon a tanintézet teljes körű felújítását tervezik, ehhez azonban több millió eurós EU-s pályázati pénzre lenne szükség. Elsősorban az infrastrukturális javítások a fontosak, de az iskolához tartozó három épület tetőzete, a termek padlózata és bútorzata is korszerűsítésre vár. Ezek mellett új taneszközöket is kell vásárolniuk.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!