
Nyolcéves huzavona után elkészült az új nagygalambfalvi polgármesteri hivatal, így januártól tágasabb, jobban felszerelt épületben fogadhatják a lakosokat az intézmény munkatársai.
2015. december 22., 20:512015. december 22., 20:51
„Nem tudok eléggé hálát adni a Jóistennek, amiért megérhettük ezt a napot, amikor több mint nyolcéves munka után elérkeztünk addig, hogy felavathatjuk az új községházát” – fogalmazott ünnepi beszédében Gyerkó Levente polgármester. A hivatal még 2007-ben döntött úgy, hogy megvásárol a település központjában egy omladozó épületet, melynek helyén egy nagyobb községházát építenek, hogy civilizált körülmények között tudják fogadni a lakosokat. A polgármester elmondta, a kivitelezés közben voltak nehézségek, többször elapadtak az anyagi források.
Az építkezés közel 1,3 millió lejbe került, ezt kormánypénzből finanszíroztak. Noha az új községháza készen áll a működésre, bebútorozása is megtörtént, az elvégzett munka árából 190 ezer lejt még nem tudtak kifizetni – ehhez kérte Gyerkó a jelen lévő politikusok segítségét. A későbbiekben az alagsor rendbetételén kell még dolgozni – magyarázta a polgármester, aki egyúttal a projektet támogató politikusoknak, tervezőknek, építészmérnököknek és a lakosságnak is megköszönte a segítséget. „Úgy gondolom, hogy a szeretet ünnepének közeledtével ennél szebb ajándékot nem kaphatott volna Galambfalva község” – fogalmazott Gyerkó.
Verestóy Attila szenátor beszédében Székelyföld fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta, ami szerinte kulcskérdés lehet a magyarság itthon maradása szempontjából. „Ne csak beszéljünk arról, hogy van szolidaritás, hogy számíthatunk egymásra (…) hanem ezt éljük is meg, és akkor lesznek ilyen községházák.” Az ünnepségen több fiatal is szavalt, énekelt, valamint felléptek a kis- és nagygalambfalvi református egyházi kórusok. Az új községházát Kányádi György református lelkész áldotta meg.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!