„Járőrök” gyűjtik a hulladékot

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Négy udvarhelyszéki oktatási intézmény vesz részt idén az Újrahasznosítási járőr elnevezésű programban, melynek célja felhívni a közösség figyelmét a környezet iránti odafigyelés, valamint az elektromos és elektronikus hulladék megfelelő összegyűjtésének fontosságára.

Veres Réka

2015. január 09., 11:342015. január 09., 11:34

Az Újrahasznosítási járőr környezetvédelmi vetélkedőt a RoRec Egyesület kezdeményezte, a programot a tanügyminisztérium és a Hargita Megyei Tanfelügyelőség is támogatja. A vetélkedő tavalyi kiírásában a megyéből tizennyolc tanintézmény képviseltette magát, több mint tíz tonna elektromos hulladékot gyűjtve össze – tudtuk meg Prunel Andreától, az egyesület helyi képviselőjétől.

A programhoz idén négy udvarhelyszéki tanintézmény csatlakozott: a székelyudvarhelyi Zsibongó Napközi Otthon, a Kipi-Kopi Napközi Otthon, a Bethlen Gábor Általános Iskola és a homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskola. A verseny fő célja, hogy a részt vevő óvodások és iskolások játékos formában gyűjtsék össze az elektromos és elektronikai hulladékot. Az elkövetkezőkben több száz akcióval és figyelemfelkeltő munkával népszerűsítik az iskolán belül, illetve a közösségben az elektronikai hulladékok szelektív gyűjtésének fontosságát. Május 15-éig különböző tematikus tevékenységeket bonyolítanak le az intézményekben. A járőrcsapatok közül a legtöbb e-hulladékot gyűjtőt 250 euróval jutalmazzák, emellett a legnagyobb mennyiségű elektromos szemetet gyűjtő iskolát is jutalmazzák 150 euróval.

A helyi vállalkozások is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyerekek nagyobb eséllyel bizonyíthassanak az országos megmérettetésen, amennyiben a feleslegessé vált elektromos cikkeket a versenyben részt vevő iskolákhoz szállítják – tette hozzá Prunel. Ezzel kapcsolatban a 0755–216684-es telefonszámon igényelhetnek további információkat mindazok, akik felkarolnák az intézmények járőrcsapatait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés