
Fotó: Thomas Campean
„Átvitt értelemben mi, székelyek is hasonlítunk egy kicsit a szamaritánusokhoz: valamennyien vegyes családoknak vagyunk a sarjai – ahogyan magam is. A reformátusnak a katolikussal, az unitáriusnak a reformátussal a közös nevezője, illetve nyelve csakis az imádságban kapcsolódhat egybe – mondta hétfőn a belvárosi unitárius templomban az idei imahét első alkalmán Mátyás Károly főesperes-plébános.
2015. január 20., 11:202015. január 20., 11:20
2015. január 20., 11:202015. január 20., 11:20
Jézus három tanítványát fölvitte egy magas hegyre, megmutatva, hogy aki Istennel akar találkozni, annak ki kell emelkednie a hétköznapok világából. A mindennapi gondok, a bosszankodás, kedvetlenség, csalódások úgy lepik be a lelket, mint az utca pora. Ez az élet, nem szabad és nem lehet menekülni előle. De jaj annak, aki beleragad ezekbe – taposómalom lesz az élete, sivár a lelke, és keserű a kedélye. Ezért figyelmeztet Jézus: „virrasszatok és imádkozzatok” – osztotta meg gondolatait a főesperes.
Az imádságról elmondta: a lélek szárnya, a szeretet tükre, az erények vitorlája, a bűn számára bezárt ajtó, világítótorony az éjben, és útjelző nappal. Nem nagy szavak kellenek hozzá, hanem tiszta érzések. Kis Szent Teréz mondta: „Nem keresek imakönyvemben szép imákat. Olyan akarok lenni, mint a gyermek, aki még nem tud olvasni. Egyszerűen azt mondani a Jóistennek, amit mondani akarok, és Ő megért engem.”
Istentiszteletek az ökumenikus imahét alkalmából
A székelydvarhelyi belvárosi templomokban a héten délután hat órakor kezdődnek a közös istentiszteletek. Ma Kedei Mózes unitárius lelkész a ferences, szerdán Mátyás Károly főesperes-plébános a református, csütörtökön Gede Ildikó református lelkipásztor az unitárius, pénteken Kedei Mózes unitárius lelkész a református, szombaton Gede Ildikó református lelkipásztor a Szent Miklós-plébániatemplomban hirdeti Isten igéjét.
Az önkormányzati fenntartású szentegyházi Liget strandon zajlott napokkal ezelőtt az a közegészségügyi ellenőrzés, amelynek eredményeként rövid időre ideiglenesen felfüggesztették a működtetést. Időközben ismét kinyitott a létesítmény.
Aknaemelési munkálatok kezdődnek pénteken Székelyudvarhely több utcájában, ezért kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A helyi rendőrség sietett annak a nőnek a segítségére, akit csütörtökön délután bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiac közelében.
Negyven, hosszabb ideje közterületen hagyott, használaton kívüli járművet azonosítottak Székelyudvarhelyen. A tulajdonosoknak tíz napjuk van arra, hogy elszállítsák autóikat.
Vita alakult ki a székelyudvarhelyi önkormányzati ülésen, miután az inflációra és a növekvő költségekre hivatkozva a taxis vállalatok egy lejjel emelnék a fuvardíjakat kilométerenként. A polgármester nem szeretné, ha pont náluk lenne a legdrágább a taxi.
Újabb szakaszához érkezik a székelyudvarhelyi mobilitási projekt: csütörtöktől a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszán kezdenek útfelújításba.
Súlyosan megsérült medve van Máréfalva és a Cekend-tető között, a nagyvad a 13A jelzésű országút közelében tartózkodik. A hatóságok biztosítják a veszélyessé vált helyszínt.
Részleges napfogyatkozás és a Perseidák meteorraj maximuma is látványosságot ígér szerdára, a hétvégén pedig közös csillaglesre várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál.
Megvalósulni látszik az egyik szentegyházi álom, hiszen nem csak megterveztették, de most már az anyagiakat is sikerült előteremteni az egykori vízmeghajtású vashámor újjáépítésére. A tervek szerint jövőre már elkezdődhetnek a munkálatok.
Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.
szóljon hozzá!