Egyenruhában kezdik az új tanévet a gimisek

A 2013–2014-es tanévtől minden gimis diáknak kötelező lesz az egyenruha – tudtuk meg Laczkó Györgytől, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatójától. A kardigánok elkészítésére még nem sikerült hazai kivitelezőt találniuk, ám az ingek, nadrágok és szoknyák megrendelhetők a forgalmazó cég üzletében. Egy rend ruha hozzávetőleg kétszáz lejbe kerül majd.

Bálint Kinga Katalin

2013. július 24., 17:062013. július 24., 17:06

2013. július 24., 17:322013. július 24., 17:32

Az igazgató ismertette: az egyenruha ötletének előkészítése körülbelül egyéves folyamat volt. A kérdés tavaly ősszel merült fel, ezt követően a tanintézet vezetősége osztály- és iskolaszinten egyeztetett a diákokkal és szülőkkel, akiknek 95 százaléka tartotta szükségesnek az egyenruha bevezetését; mindössze egyetlen osztály nem támogatta az ötletet. Így a szülői bizottság és a tantestület – mondhatni – egyöntetűen döntött ez ügyben. Ezt követően kezdődött a szervezés, amelyet nehezített a tény, hogy a környékbeli iskolákban sehol sincs egyenruha: a tanintézet vezetősége számos céggel vette fel a kapcsolatot és egyeztetett azért, hogy körülbelül nyolcszáz diáknak elfogadható áron biztosítsák az egységes öltözéket. A ruhadarabok megtervezésével kapcsolatban ötletbörzét és divatbemutatót tartottak az iskolában, ahol egy körülbelül tíztagú bizottság döntött a tervekről.

A nadrágok, szoknyák és ingek megrendelése már elkezdődött: kisebb udvarhelyi cégekkel állapodtak meg, amelyek egy megkérdezett nagyobb helybéli ruhagyárnál alacsonyabb áron vállalták azok elkészítését. Az általános és középiskolások tehát a nyár folyamán bármikor megrendelhetik az említett darabokat a forgalmazó cég Kossuth utcai üzletében. A vezetőség szeretné, ha a tanévnyitón minden diák uniformist viselne – mondta Laczkó, hozzáfűzve: a kardigánok addigra nem készülnek el, ajánlatokat ugyanis mindeddig csak külföldi kötödéktől kaptak, ezek pedig igen borsos áron gyártanák le a felsőket. Azonban reményeik szerint augusztus közepéig ez a probléma is megoldódik, és a tanévkezdést követően az iskolában, közösen rendelik meg a kardigánokat, amelyekbe belehímezik az iskola címerét is.

Az igazgató becslései szerint egy rend egyenruha középiskolásoknak – amelyhez egy nadrág vagy szoknya, két ing és egy kardigán tartozik – legfeljebb kétszáz lejbe kerül majd, a kötött felsők árát azonban, kivitelező híján, még nem tudni. „Nem éppen turkálós árak ezek, de úgy gondolom, mégis elfogadhatók” – vélte Laczkó. Hozzátette: más-más típusú, ám színvilágukban hasonló egyenruhájuk lesz a kisiskolásoknak, az V–VIII. és a IX–XII. osztályosoknak: az elemisták világoskék inget és sötét nadrágot, illetve kockás ruhát, a nagyobbak szintén világoskék inget, sötétkék nadrágot vagy kockás szoknyát hordanak majd. Bár a környéken más iskola nem vezette be az egyenruhát, Erdély és Románia több előkelő tanintézetében is ilyet hordanak – tájékoztatott az igazgató. Hozzátette: annak ellenére, hogy a kommunista rendszer „lejáratta” az uniformist, ennek a nagyobb demokratikus államokban is jelentős múltja, hagyománya van. Egyébként Románia tanügyi törvényei szerint minden tanintézet diákjainak kötelező valamilyen megkülönböztető jelzést viselniük – egészítette ki az igazgató.

Az egységes öltözetet mindenkinek meg kell vásárolnia idén, ez alól a végzősök sem képeznek kivételt – hangsúlyozta Laczkó. A 2014–2015-ös tanévtől azonban valamelyest könnyebb dolguk lesz a szülőknek és diákoknak: a vezetőség ugyanis nem ellenzi a kinőtt, illetve a ballagók számára szükségtelenné vált darabok átadását az alsóbb éveseknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés