
Egyelőre nem áll le a kivitelezés
Fotó: Csató Andrea
Habár meghatározatlan ideig beszűntette a kormány az Anghel Saligny programban támogatást nyert beruházások finanszírozását, Székelyudvarhelyen egyelőre nem állítják le az ilyen jellegű utcafelújítások előkészítését és kivitelezését.
2025. október 09., 10:312025. október 09., 10:31
Három, utcafelújítással kapcsolatos beruházásra nyert összesen 14 millió lej támogatást az országos infrastruktúra-fejlesztési Anghel Saligny programban a székelyudvarhelyi önkormányzat. Ezek közül kettőnél a kivitelezés előkészítése van folyamatban, a harmadiknál már zajlik a kivitelezés.
A leginkább előrehaladott állapotban a Dózsa György és a Mihai Eminescu utcák felújítása van, melyre 2,5 millió lej támogatást kapott a város – tudtuk meg Zörgő Noémitől, a polgármesteri hivatal szóvivőjétől. Ez esetben már elkezdődött a kivitelezés, fel is törték a régi aszfaltot.
Kissé bonyolultabb a helyzet az Ugron Gábor utca Hősök sírja és ravatalozó közötti szakaszának rendbetétele esetében – amire 3,5 millió lejt ítélt meg a fejlesztési minisztérium –, kiderült ugyanis, hogy
Korábban úgy tervezte a városháza, hogy kisajátítja a problémás területeket, de az is felmerült, hogy egyszerűen lemondjanak a beruházásról.
Fotó: Csató Andrea
Az új városvezetés ugyanakkor fontosnak tartotta a megvalósítást, hiszen az Ugron Gábor utcában temetők is vannak, így végül egy harmadik megoldást választottak. Eszerint
Ez zajlik jelenleg.
7,9 millió lejt ítélt meg a fejlesztési minisztérium egy, a Kisköved és a Győzelem utcák kereszteződésében elképzelt tér létrehozására, ám később kiderült, hogy a projekt nem felel meg a pályázati feltételeknek. Végül az az egyezség született, hogy
Erre ugyanakkor még nem kötötték meg a finanszírozási szerződést, hiszen egyelőre tervezési és más bürokratikus munkák vannak folyamatban a különböző utcák esetében.
Fotó: Csató Andrea
A Margaréta utca beavatkozási, illetve az Attila utca műszaki terve már elkészült, ezt hamarosan el kell fogadnia az önkormányzatnak. A Bükkfa és a Reményik Sándor utcáknál telekkönyvi kiigazítások zajlanak. A Fások utcánál szakhatósági véleményekre várnak és az Iskola utcánál is zajlanak az előkészületek.
Zörgő Noémi rámutatott, nem kaptak arról konkrét értesítést, hogy le kell álljanak a projektekkel, ám azt kiközölte a fejlesztési minisztérium, hogy
Ezt az információt pedig kötelesek továbbítani a hivatallal szerződésben álló építkezési cégeknek és más megbízottaknak. Ha változik a helyzet, arról ismét tájékoztatást ad a tárca.
Fotó: Csató Andrea
A folyósítások beszüntetése ellenére a városvezetés egyelőre nem szeretné leállítani a beruházások előkészítésére irányuló bürokratikus tevékenységet, hiszen ezzel ellehetetlenítenék a későbbi megvalósításukat is – közölte a szóvivő. Mivel megkezdett munkálatról van szó a Dózsa György és a Mihai Eminescu utcák esetében,
Azt is megtudtuk a városháza szóvivőjétől, hogy az országos helyreállítási programban (PNRR) megnyert pályázatok esetében memorandumokat, azaz emlékeztetőket küldtek az illetékes minisztériumoknak, hogy tájékoztatást kapjanak a teendőkről. Ezekre azonban mostanig nem kaptak választ. Éppen ezért egyelőre nem állítják le a beruházásokat.
Hamarosan négyzetméter-alapon kiszámolt összegért válthatják ki éves működési engedélyüket a székelyudvarhelyi játékterem- és fogadóiroda-tulajdonosok – derült ki a lakossági fórumon, ahol a szerencsejátékokat szabályozó tervezetet is bemutatták.
Ünnepi gálakoncerttel zárul a IV. Korondi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny: az eseményt pénteken 19 órától tartják a korondi Pál Lajos Művelődési Otthonban.
Fontos pályázatot nyert a szentegyházi önkormányzat, amelyből járdát és bicikliutat építhetnek a 13A jelzésű országút mentén a település nyugati határától a szelterszi eltérőig. Mindemellett elektromos kerékpárokat is vásárolhatnak.
A levélszavazatok leadásával kapcsolatos ügyintézésben nyújt segítséget az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete. Az érdeklődők az azonosító nyilatkozat kitöltésében, valamint egyéb technikai kérdésekben is támogatást kaphatnak.
Munkálatok miatt szünetelni fog a földgázszolgáltatás a Szentábrahám községhez tartozó Csekefalván – tájékoztat közleményében a gázszolgáltató.
Székelyudvarhelyen közvitára bocsátják a játéktermek működésének szabályozását érintő kérdéseket.
A környéken egyedinek számító hagyomány él Bögözben, ahol húsvét vasárnapján éjfélkor gyűlnek össze locsolni a fiatalok és zenészek kíséretében éjszaka látogatnak el a lányos házakhoz. Idén mi is részt vettünk az eseményen.
Habár az anyagiak utalásától függ, hogy mennyire sikerül haladni a munkálatokkal, jelenleg is zajlik az utcák felújítása Parajd községben. Ezen projekt miatt kellett lezárni az utat Alsó- és Felsősófalva között, ahol egy hidat fognak elbontani.
Több utcában fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután négy óra között, mivel karbantartási munkálatokat fog végezni a szolgáltató – tájékoztat Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Rendszám nélküli motorkerékpárral közlekedett egy férfi Székelyudvarhelyen, egy másik pedig vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz Homoródszentmárton községben – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
1 hozzászólás