
Fotó: Pál Árpád
Vállalkozni szexi, menő, és abban van a jövő – ilyen felhívással tart képzést Székelyudvarhelyen az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége.
2017. január 18., 20:282017. január 18., 20:28
Azoknak az ötletekkel teli fiataloknak szeretnének segíteni, akik most terveznek vállalkozást indítani. A pénteki nyitórendezvényről, valamint a március végéig tartó projektről szerdán sajtótájékoztatón számoltak be.
„Most érdemes vállalkozást indítani: amikor nagyon sok fiatal külföldön vállal munkát, sokkal kisebb a verseny, és több lehetőség van itthon vállalkozni” – mondta a sajtótájékoztatón Györgyei Szabó Magdolna, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) ügyvezetője.
Térségünkben is igen nagy társadalmi probléma a fiatalok elvándorlása. Az itthon maradt huszonévesek mindössze 1–2 százaléka választja a vállalkozói életformát, pedig még bőven vannak olyan kiaknázatlan üzleti lehetőségek, amelyek felemelkedési esélyt jelentenének a tehetséges székely fiataloknak. „A nők nehezebben vállalkoznak, ezért pozitív diszkriminációt szeretnénk alkalmazni” – jegyezte meg az ügyvezető. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, lényegesnek tartja eloszlatni azt a tévhitet, hogy a vállalkozók csupán drága autókkal furikázó kizsákmányolók, ezért is választotta a „vállalkozni szexi” szlogent, amire mindenki felkapja a fejét.
A VIP – Vállalkozz Itthon Program elnevezésű projekt kiemelt jelentősége abban áll, hogy hamarosan átadják Székelyudvarhely inkubátorházát, a Hargita Business Centert, amelyet részben már azokkal a fiatalokkal, friss vállalkozókkal szeretnének megtölteni, akik elvégezték a programot. A március végéig tartó képzést pénteken 16 órakor egy nyitókonferenciával kezdik a Városháza Szent István Termében, ahova olyan előadókat hívtak meg, akik példaértékű módon tudtak már egész fiatalon sikeres vállalkozást indítani.
A pénteki ingyenes eseményre eddig már hetvennél többen jelezték részvételi szándékukat, azonban az ukksz.ro/vip oldalon még február elsejéig várják a 16–30 év közötti korosztály képviselőit, akik közül február 4-én 16 ötlettel teli ifjút választanak ki az ingyenes projektre. Az intenzív és gyakorlatorientált tréningek és workshopok februárban és márciusban lesznek, a fiatalok részt vesznek majd egy budapesti tanulmányúton is. A képzés ideje alatt a vállalkozási szakterülettől függően mentort is választanak melléjük, aki a későbbiekben is segítségükre lesz. Mentorságot első körben Tankó László, Pakot Ferenc és Simó Károly vállal, azonban később más vállalkozók is csatlakoznak hozzájuk – közölte Nagy György, az UKKSZ elnöke.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!