Fotó: Farkas Antal
Szerkesztőségünkhöz fordult a huszonöt éves Imre Róbert Zoltán, hogy figyelmeztessük olvasóinkat, ismét csalók garázdálkodnak környékünkön – ezúttal olyan embereket szemeltek ki, akik külföldön keresnek munkát. Jelenteni fogja a rendőrségen is, hogy becsapták, csak előbb azt szeretné, hogy találja meg a hozzá hasonló áldozatokat – közös erővel hátha könnyebben nyomra vezethetik a hatóságokat.
2013. december 16., 17:362013. december 16., 17:36
2013. december 16., 18:412013. december 16., 18:41
Imre szerint a csalás jól kidolgozott hálójában sokan fennakadhattak. Nem volt mire gyanakodnia, amikor egy internetes portálon, majd az újságban látta viszont a hirdetést, hogy Németországba, üvegházi munkára keresnek szakképzetlen munkásokat, december 13-ai indulással: Imre ugyanis tavaly már dolgozott Svédországban, egy törvényesen működő munkaközvetítőn keresztül. Nem keltett benne gyanút az sem, hogy a hirdetésben csak egy mobiltelefonszám volt megadva. Három napig hívta, míg végül válaszoltak.
Első beszélgetésükkor megadták neki egy németországi cég nevét, majd elmondták, legalább hat és fél eurós órabére lenne, és három hónapig napi 8–12 óra munkát is biztosítanának neki. A szállást és napi egy étkezést a cég bérmentesen adná, de a munkaszerződést akkor kötnék meg, amikor odaértek: megtörténhet, hogy képzettségüktől függően többet is kereshetnek. Ezen a pénteki, december 6-ai beszélgetésen azt is tudtára adták, hogy sajnos a buszon minden hely betelt, érdeklődjön hétfőn.
Behúzzák a „fogást”
Otthon, interneten megkereste a német céget, és mindent rendben talált. Még az is stimmelt, hogy üvegházaiban vendégmunkásokat alkalmaz. Kilencedikén reggel érdeklődött. Azt mondták, hogy az autóbusz 13-án indul, és szerencséje van, mert egy nyolcszemélyes csoport visszamondta az utat. Kijelentették, 250 lejbe kerül helyet foglalni a buszon, és induláskor még 200 lejt kell fizetni az útra. Amikor megkérdezte, hogy hova vigye a pénzt, Balánbányára irányították, de hozzátették, hogy ha nem ér oda időben, más foglalhatja le a helyet.
Szívességként felajánlották, hogy bankszámlára is utalhatja a pénzt: a „közvetítő” személyes számlájára, ha bízik benne. SMS-ben kapta meg a számlaszámot, majd bankból utalta a 250 lejt a közvetítő személyes számlájára. Meg is erősítették az összeg átvételét, és kitűzték az indulás idejét, helyét: pénteken egy udvarhelyi parkolóból kellett volna indulniuk röviddel 10 óra után. Szerdán, 11-én reggel azonban újabb SMS-t kapott, amelyben értesítették, hogy az időjárási viszonyok miatt az indulást január 13-ára halasztották, azóta pedig a közvetítő telefonját nem lehet elérni. Próbálkozásaira az volt a válasz, hogy nem létezik a telefonszám.
A „halőrök” álláspontja
A rendőrség fokozott óvatosságra int. Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője szerint valóságos iparággá fejlesztették az ilyesfajta csalásokat. Aránylag könnyű dolguk van, mert az itthoni munkanélküliséget és alacsony béreket kihasználva a naivitás mellett az emberek reménysége is kezükre játszik, hogy nehéz munkával ugyan, de becsületes módon előbbre juthatnak. „Ha túl jól hangzik, valószínűleg nem igaz” – mondta Incze.
Azt ajánlotta, hogy bárki hasonló helyzetben szedjen össze minden információt a „közvetítő” cégről. Kevés olyan cég törvényes, amely csak egy mobiltelefonszámot ad meg. Ne hagyja, hogy sürgessék: minden egyes noszogatás egyben figyelmeztető jel is. A buszon a lefoglalt helyeket ritkán adják fel. Törvényesen a közvetítőnek kell aláírnia a munkaszerződést: cégbejegyzéssel kell rendelkeznie a munkaközvetítőnek is, de a külföldi cégek is be kell legyenek jegyezve, ha Románia területén munkaerőt akarnak toborozni.
Személyes számlára ne küldjünk pénzt, illetve azonnal jelentsük a rendőrségnek, ha a csalás gyanúja felmerül. Minden óra egérutat jelenthet az ilyen csalók számára. „Legyünk gyanakvók a kezdettől, sajnos ilyen időket élünk. Ne váljunk meg nehezen megkeresett pénzünktől ilyen könnyen. Ha törvényes a közvetítő, akkor nem fog megharagudni óvatosságunk miatt” – tanácsolta a helyettes szóvivő. Elmondta, az áldozatok közül sokan szégyellik, hogy így pórul jártak, de ha nem jelentik, akkor csak újabb áldozatok szedésére adnak alkalmat a csalóknak.
Imre Róbert Zoltán csak egy az áldozatok közül. Kéri mindazokat, akik így jártak, hogy szerkesztőségünkön keresztül vegyék fel a kapcsolatot vele.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, mivel a heves esőzések miatt újból befolyt a víz a föld alatti komplexumba. A helyszínen a tűzoltóság dolgozik a víz kiszivattyúzásán.
Több székelyudvarhelyi utcában is áramszünet lesz szerdán – olvasható a városháza közleményében.
Javítási munkálatok miatt fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután öt óra között több Betfalván lévő háztartásnál – közli a székelykeresztúri polgármesteri hivatal.
Négyszázhetven középiskolás vesz részt a 31. Székelyudvarhelyi Diáknapokon, amelyet május 5. és 11. között tartanak Székelyudvarhelyen. Az idei rendezvény számos újdonsággal, mesevilágot idéző tematikával és sokszínű programmal várja a fiatalokat.
A Black Comedy borzasztóan vicces, ugyanakkor helyenként igencsak elgondolkodtató előadás, amely egy zseniális színházi ötletre épül – hangzott el a Tomcsa Sándor Színházban tartott sajtótájékoztatón.
Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.
A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.
szóljon hozzá!