Huszonkilenc főiskolai közgazdaságtan-hallgató vehette át pénteken diplomáját a székelyudvarhelyi városháza Szent István-termében.
2012. március 30., 21:102012. március 30., 21:10
2012. április 01., 15:302012. április 01., 15:30
A MÜTF Oktatási Központ diplomaosztót szervezett az Edutus Főiskola idén tavasszal végzett hallgatóinak. Az oklevélátadásra pénteken délután került sor a városháza Szent István-termében, ahol szülők, barátok, ismerősök, az Edutus Főiskola vezetői, valamint a MÜTF oktatói búcsúztatták a végzősöket.
Az ünnepség a Magyar Himnusszal kezdődött, majd beszédet mondott Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke. Kifejtette, 1997-ben álmodták meg a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját, ami egy évvel később már a hallgatók szolgálatába is állt. Azóta 1500-an iratkoztak be a felsőoktatási intézménybe, és már több mint háromszázan diplomáztak. „Önmagáért beszél, hogy Udvarhelyen magyar koronás oklevelet lehet átvenni. Érdemes volt munkát fektetni ebbe a főiskolába” – fogalmazott Szász Jenő, majd azzal búcsúztatta a hallgatókat, hogy legyenek jó hírnökei annak az álomnak, melynek ők is részesei voltak.
Dr. Bartók István, a magyarországi Edutus Főiskola rektora elmondta a végsősöknek, „büszkék vagyunk önökre, hogy sikerrel vették a tudást. A főiskola csak segítséget adott, a tanulóké a munka eredménye.” Ugyanakkor hozzátette, olyan állást keressenek maguknak, ahol az eddig felhalmozott tudást kamatoztatni tudják.
Dr. Bartók István és dr. Geréb László, a MÜTF ügyvezető igazgatója adta át a diplomákat, majd Szécsi Emőke búcsúzott a főiskolától a végzős hallgatók nevében – hálát adott azokért a feledhetetlen pillanatokért, melyek barátságokkal és szép emlékekkel gazdagították életüket, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette őket tanulmányaik elvégzésében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!