
Fotó: Olti Angyalka
Saját fejlesztésű digitális rendszert vezet be a székelyudvarhelyi városi kórház, amellyel a betegek és hozzátartozóik közvetlenül értékelhetik az ellátás minőségét és a személyzet munkáját. A sürgősségi osztályon már élesítették a platformot.
2026. március 05., 19:002026. március 05., 19:00
Saját fejlesztésű kórházi páciens-visszajelző digitális rendszert helyeznek üzembe a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Komoróczy Zsolt, a kórház menedzserigazgatója. Ennek használatával
„A pozitív visszajelzés is lényeges, hiszen az erőt ad a dolgozóknak. A fejlesztéssel etikus és betegközpontú szolgáltatásra törekszünk” – szögezte le az igazgató.
Komoróczy hangsúlyozta, tudják, hogy a közösségi médiában mekkora mennyiségű „szenny” tud megfogalmazódni, gyakran névtelenül és úgy, hogy azoknak negyede sem igaz. Így
A saját rendszerükben megjelent meglátásokat azonban szívesen fogadják és igyekeznek minél gyorsabban megoldani a helyzeteket, hiszen a problémák feltárását a fejlődés lehetőségeként értékelik. „Fontos, hogy a betegeink a lehető legőszintébben viszonyuljanak a kezdeményezésünkhöz és elmondják azt, hogy mit kifogásolnak és mi az, ami tetszik” – magyarázta.
A sürgősségi osztályon már kihelyezték az értékeléshez szükséges QR-kódokat
Fotó: Olti Angyalka
Fontos tudni, hogy a beérkező adatok csak statisztikai célt szolgálnak, nem szeretnék fegyelmi eszközként használni a dolgozókkal szemben. Ha valami komolyabb ügyről van szó, akkor azt mindenképp ki fogják vizsgálni, ahogyan eddig is tették.
A jó teljesítményeket ugyanakkor valamilyen formában jutalmazni szeretnék.
Az új rendszer a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyéni QR-kódokat fognak elhelyezni a kórház minden osztályán, amelyek segítségével az okostelefonjukat használva név szerint értékelhetik a velük kapcsolatban álló dolgozókat a betegek – legyen szó orvosokról, asszisztensekről vagy éppen a takarító személyzetről.
Fotó: Olti Angyalka
A visszajelzések többnyire anonim, azaz névtelen módon történnek, de vannak olyan problémajelentő formátumok is, amikor kötelező a név és a telefonszám megadása. Természetesen utóbbi esetekben az intézmény vezetősége garantálja személyazonosság titokban tartását.
A platformra belépve lehet általános visszajelzést adni, ugyanakkor személyre szólóan az adott osztály dolgozói is pontozhatók.
Ezenkívül lehet problémákat is jelenteni, amelyekhez dokumentumok is csatolhatók. Arra viszont figyelni kell, hogy milyen fotókat küldünk be, hiszen a dolgozókat nem szabad lefényképezni.
Ezenkívül kitölthetünk egy kérdőívet vagy akár a napi menüket is értékelhetjük az előírt diéták függvényében. Mindemellett adományozni is lehet majd az intézmény számára.
Az új digitális rendszer szerdától már üzemel a kórház sürgősségi osztályán és az elkövetkező két hónapban a többi részlegen is beindítják, beleértve a járóbeteg-rendelőket is.
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.
szóljon hozzá!