
Archív
Fotó: László Ildikó
Megkezdik a héten az épületrész bontását a 2023 decemberében részben összeomlott székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál – adta hírül hétfőn este Szakács-Paál István polgármester.
2026. március 02., 20:422026. március 02., 20:42
2026. március 02., 20:432026. március 02., 20:43
A városvezető tájékoztatása szerint „a munkálatok kézzel, fokozott körültekintéssel zajlanak, és várhatóan június 1-jéig tartanak”.
A polgármester Facebook-bejegyzésében arra is kitér, hogy „a bontást követően elkezdődik az újjáépítés – egy biztonságos, korszerű bentlakás megvalósítása”, majd köszönetét fejezi ki Magyarország Kormányának a támogatásáért.

Összedőlt a Tamási Áron Gimnázium kollégiumának egyik épületrésze hétfő délután. Több gyerek a romok alá szorult, azonban sikerült kimenteni őket. Az egyik fiút már nem lehetett újjáéleszteni.

Három személy ellen emelt vádat az ügyészség a Székelyudvarhelyen több mint egy éve történt tragédia miatt, amikor a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának omlása nyomán két diák életét vesztette. A bíróságra benyújtott vádiratból szemléztünk.
Évekig elhúzódott az Országos Beruházási Társaság (CNI) által lebonyolított adminisztratív munka, ezért nem sikerült az augusztus végi határidőre megépíteni a szentegyházi bölcsődét – közölte meglátását a polgármester.
Hosszabb menetidőre és megnövekedett forgalomra figyelmeztet a helyi rendőrség szeptember 7-én, az új tanév első napján. Az iskolák környékén és a város főbb útvonalain már a reggeli órákban torlódások alakulhatnak ki.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!