Csak a bérek kilencven százalékára van fedezet

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Ahogy az az előző években is történt, a kiutalt költségvetés idén sem fedezi teljes évre a tanügyi béreket.

R. Kiss Edit

2015. január 18., 19:002015. január 18., 19:00

A központi költségvetést figyelembe véve, illetve várva a fejkvóta megemelésére tervezett kormányzati döntést, Csukás Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója ismertette a 2015-re várható pénzügyi helyzetet az oktatásban. Elmondta, az oktatásban dolgozóknak az önkormányzatokon keresztül kiosztandó béreire Hargita megye számára 161,8 millió lejt hagytak jóvá erre az évre, ami egyenlő módon elosztva a megyebeli tanintézetek között, a szükségletek közel 93 százalékos lefedettségét jelenti. A béreket a tavalyi költségekkel számolták ki, és nem foglalták bele az összegekbe az idén várható ötszázalékos béremelést – közölte Csukás. Jelenleg tehát mintegy 11 hónapra garantáltak a tanügyi bérek. Ahogy azonban az előző években, idén is várhatóan kiegészítik majd ezt az összeget.

Az igazgató kifejtette, a peres úton megnyert bérkiegészítésekre is a szükségesnél kevesebb pénzt, 28,4 millió lejt kaptak. Ez az idén esedékes és még ki nem fizetett összegek 49 százalékát jelenti.

A költségvetés egy másik összetevőjére, az anyagi költségekre is a vártnál hét százalékkal kevesebb pénzt, 18,2 millió lejt irányzott elő a központi költségvetés, ez minden megye esetében így van – tudtuk meg. Érdekesség, hogy az előző években viszont többet utaltak ki erre, mint amennyit a fejkvóta alapján végzett számítások szerint vártak a tanfelügyelőségen.

Csukástól tudjuk, hogy a tanfelügyelőség átadta a pénzügyi hatóságnak a szükséges keretszámokat, ezeket azonban várhatóan nem fogja a polgármesteri hivatalokhoz továbbítani a pénzügy addig, amíg nem jelenik meg a kormánytól várt, a fejkvóta összegét megemelő rendelkezés.

A gazdasági igazgató egy problémát is jelzett: a vártnál kevesebb pénzt kaptak a speciális iskoláknál és a megyei erőforrásközpontnál dolgozók béreire, itt tíz hónapra elegendő a kiutalt pénz. Ez valószínűleg elszámolás egy régebbi helyzet alapján, a problémát jelezték és minden bizonnyal orvosolni fogják – mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Amikor Székelyudvarhely a hagyományőrzés helyszínévé válik – fotókon az Erdélyi Táncháztalálkozó felvonulása

Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.

Amikor Székelyudvarhely a hagyományőrzés helyszínévé válik – fotókon az Erdélyi Táncháztalálkozó felvonulása
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Részegen balesetezett egy sofőr Homoródszentmártonban

Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen balesetezett egy sofőr Homoródszentmártonban
2026. szeptember 03., csütörtök

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében
2026. szeptember 03., csütörtök

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek

A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek
2026. szeptember 02., szerda

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván
2026. szeptember 01., kedd

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen

Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát

Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát
2026. szeptember 01., kedd

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában

Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában
2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
Hirdetés