Bunta: 2014 a megvalósítás éve lesz

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

2013 a hosszú távú megalapozás éve volt, mondta el Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. A városvezetőt az idei sikerekről és kudarcokról, valamint a tervekről faggattuk.

Kovács Eszter

2013. december 29., 18:222013. december 29., 18:22

2013. december 29., 18:532013. december 29., 18:53


– Melyek 2013 sikerei, és melyek az év kudarcai a városvezetőség szempontjából?

– Jó pár megvalósításunk van, annak ellenére, hogy gazdasági válságról beszélhetünk továbbra is, annak ellenére, hogy egy európai uniós pályázati ciklus végén vagyunk. Büszkék lehetünk magunkra, hisz a város gazdagodott. Annak idején azt mondtam, hogy polgármesterként első évem a helyreállítás éve volt, majd ezt követően a fenntartható fejlődés éve volt, most pedig a csendes építkezés évei következnek. Felújítottuk a Márton Áron teret. Ez, gondolom, az udvarhelyiek örömére történt, még ha voltak is olyanok, akik azt mondták, hogy talán jó lenne kovácsoltvas lámpaoszlopokat tenni a térre. Arra is sor fog kerülni. De szegény ember vízzel főz.Továbbá megvásároltunk egy iskolakomplexumot, az UCECOM épületét félmillió euróért, ami bizony jelentős pénzösszeg, viszont ezzel az épülettel megalapozhatjuk az egyetemi oktatást városunkban. Nekifogtunk a Templom és a Farcádi utcában az aszfaltozási és hídépítési munkálatoknak, a városi stadionban megalapoztuk a sportkomplexumot, amely majd a futballt, az atlétikát és a birkózást is szolgálja. Megállapodtunk egy külső beruházóval abban, hogy lesz Udvarhelynek műfüves futballpályája. A csendes építkezés jegyében elmondhatom, hogy jól haladtunk a hőerőmű dolgában, illetve behozott pénzekből és a város költségvetéséből jelentős munkálatokat végeztünk a távfűtési vezetékrendszer felújításában. Ha arra gondolok, hogy a Tamási Áron Gimnázium tetőszerkezetét elkezdtük felújítani, hogy nekifogtunk a megyei önkormányzattal partnerségben egy innovációs ház létesítéséhez, hogy a mi támogatásunkra is alapozva a Gyulafehérvári Caritas egy hospice-szá alakítja át a Kolping-házat, hogy jó egyezségeket körvonalaztunk a Sapientia rektorával ezelőtt két-három héttel, és úgy tűnik, hogy két-három szak indítása Udvarhelyen szerepel a Sapientia 2014-es költségvetésében, akkor ez mind-mind jó dolog. A közvilágítás terén büszke vagyok arra, hogy Udvarhely energiavárossá vált, hisz mi vagyunk az elsők a DML-technológia alkalmazásában. Ilyen széles körben legalábbis.

– Melyek voltak a kudarcok, a meghiúsult tervek?

– Gyakorlatilag mindig többváltozós forgatókönyveket állítok fel, ezért nem érzem ezeknek a meghiúsulását kudarcnak. Mire gondolok? Nem sikerült például a Székely Támadt-várnak más rendeltetést szánni, holott nem az Eötvös József Szakközépiskola kiköltöztetése volt a cél, hanem az, hogy megerősítsük az egyetemi oktatást Udvarhelyen, hogy rendezzük a múzeum dolgát, és a továbbiakban ne kelljen bért fizetni. Ez a változat meghiúsult, így a B variánssal megyünk tovább, hisz a cél, még egyszer mondom, nem a költöztetés, a kiköltöztetés, hanem az egyetemi oktatás megerősítése. Ha egyetemi oktatást szeretnék, de nem tudok a várban létrehozni, akkor az újonnan megvásárolt UCECOM központban erre nagyon jó körülmények vannak, a múzeumot pedig át tudjuk költöztetni, ha muszáj, a Habertsumpf-villába. Tehát ezeket nem élem meg kudarcként. Azt viszont igen, hogy nem sikerült a helyi rendőrséget létrehozni. Ennek oka, hogy a romániai törvénykezés nem teszi lehetővé, hogy a szükséges embereket alkalmazzuk. Egy udvarhelyi polgármesternek meg kell valósítani dolgokat, de talán ugyanannyira fontos, hogy lehetővé tegyen dolgokat. Nem egyedül vezetem a várost, hanem az önkormányzati képviselő-testülettel közösen, és tudomásul kell vennem, hogy néha a dolgok nem úgy történnek, ahogyan szeretném.

– Említette a távfűtési rendszer további bővítését. Hosszú távon mi a célja mindennek?

– A szejkefürdői hőerőmű megépítésével és a rendszer modernizálásával húsz-harminc százalékkal olcsóbb fűtést szeretnénk biztosítani a lakóknak, és azt, hogy 2018 után ne kelljen szubvenciót fizetnie a városnak. Mindez akkor valósulhat meg, ha a rendszert tovább bővítjük, melyet azonban nem csak a lakóknak építünk ki, hisz intézményeinkben is így biztosítanánk a fűtést. Tehát nem 20–30 százalékos, hanem elképzelhető, hogy 50–60 százalékos spórlásról beszélünk.

– A hőerőműben felhasználandó biomassza beszerzésére dolgoztak ki stratégiát?

– Természetesen. Szerződések vannak. Nemrég voltam Finnországban, ahol kiderült, hogy a finn kormány melletti pénzügyi alap ezt az elképzelést a Metszo cégen keresztül a Román Nemzeti Bank segítségével hajlandó pénzügyileg támogatni.

– 2013-ban milyen pályázati pénzeket sikerült behozni, és a jövő évben kezdődő új európai uniós pályázati ciklusban milyen pályázati lehetőségekkel szándékoznak élni?

– Jelentős összegekről beszélünk. A történelmi városközpont népszerűsítését szolgáló turisztikai pályázat 200 ezer euró értékű volt, a Twinning, Európa a polgárokért együttműködési program költségvetése 109 500 euró, a Délkelet-európai Transznacionális Együttműködési Program 164 500 euró, az E-government pályázat pedig mintegy 150 ezer eurónyi behozott pénzt jelent. Továbbá a szennyvíztisztító telep felújítása sem az udvarhelyiek pénzéből történt, ennek értéke 3,5 millió euró, de 1,1 milliót kaptunk csak most az év végén a távfűtési rendszer felújítására.

– A felsoroltak egy része partnerség eredménye vagy nem kifejezetten fejlesztésekre elköltendő, elköltött pénz. Melyek azok a pályázatok, melyeket a polgármesteri hivatal önerőből bonyolított le, és kifejezetten fejlesztésekre költötte a megnyert pénzt?

– A turisztikai és az Európai polgárokért pályázat teljesen a mienk, az E-government projekt is a mi kezdeményezésünk, de partnerségben ment a megyével, mert a kiírást végül úgy fogalmazták meg, hogy a helyi önkormányzat nem pályázhatott. És még mondhatnám.

– 2014-re mit terveznek?

– Kollégáim a Norvég Alapnál tárgyalnak, hisz a Székely Támadt-vár restaurálására egy integrált városfejlesztési pályázatot szeretnénk letenni, és a különböző stratégiákat előkészítve, mint az éhes farkas, úgy próbáljuk rávetni magunkat a lehetőségekre. Egyelőre nincs kiírás, de kész dokumentációkkal várjuk a pályázati lehetőségeket. A polgármesteri hivatal pályázati tevékenységét szeretném megerősíteni 2014-ben, oda akarok új embereket behozni január 1-jétől, továbbá erősítem a beruházási osztályt annak érdekében, hogy minél több munkát sikerre tudjunk vinni. Tehát várjuk a lehetőségeket. Mint a kis cserkész, résen vagyunk. 

– A beruházások terén hogyan számolnak?

– Elkezdtük az ökumenikus ravatalozó építését Szombatfalván. Fel is építjük reményeink szerint, de itt nem állunk meg, hisz a vizet is ki kell vinni, az utat is modernizálni kell, illetve kell egy másik levezető út. Jelentős beruházás lesz, ha megvalósul, a sportkomplexum, ugyanakkor a Habertsumpf-villa felújítása is jelentős. Fontos munkák lesznek a Templom és a Farcádi utcákban, és kiemelt munka lesz a továbbiakban a távfűtési rendszer felújítása. Sok olyan munkánk van, amiket előkészítettünk, és ezeket szeretnénk befejezni, illetve befejezéshez közeli állapotig eljuttatni.

– Kulturális, illetve oktatási stratégia létezik Udvarhelyen?

– Kulturális stratégiája kell legyen, és van, mint ahogy van tanügyi is részben vagy egészében. A stratégia egybe kell olvadjon egy városfejlesztési stratégiával, amivel rendelkezünk, amivel tudunk pályázni, amivel tudunk haladni. Az általános irányelvek ebben meg vannak írva. Ugyanúgy elkészült az általános városrendezési terv (PUG), ami már a kivitelezéshez közelít. Egy kikiöltöztetéshez, például hogy kiköltöztessük az iskolát a várból, nem kell stratégia. Ahhoz, hogy mi lesz a könyvtárral, megint nem kell stratégia. A stratégia megfogalmazza az általános cselekvési irányvonalakat, meghatározza, mi az, ami fontos, mi a város gyengesége, erőssége. Ezeket mi tudjuk, és ezekkel folyamatosan szembesülünk. Hogy miként oldjuk megy egyik-másik kérdést, az egészen más probléma, ami már gyakorlati kivitelezés, tehát nem stratégia kérdése. A könyvtárat szerettük volna a várba költöztetni az egyetemmel egyetemben, valamint a múzeummal. Elfért volna mind a három. Ha a döntés úgy fogalmazódott meg, hogy nem, akkor fizetjük tovább a bért, mely 60 ezer lejbe kerül a városnak évente. Nem fogunk ebbe belepusztulni, mert a közfürdő épületét 50 ezer lejért adtuk hosszú távon bérbe, és sok mindent a helyére tettünk, visszaszereztünk.

A Haberstumpf-villa ügyében is döntés születik: ha nem a múzeum, akkor a bethlenfalvi óvoda költözik majd bele. Létrehoztuk azt a kulturális koordináló testületet is, amely összehangolja a kulturális intézmények tevékenységét. Ezek az emberek hetente tanácskoznak és megfogalmazzák elképzeléseiket. Ilyen irányban jöhetnek tőlük javaslatok, akár az is, hogy legyen egy új kulturális stratégia, bár azt gondolom, hogy Udvarhely kultúrája, intézményrendszere kiforrott és teljes, csak a jó működést kell biztosítani.

– A szakiskola költöztetéséről lemondott a városvezetőség, vagy csak elnapolta a kérdéskört?

– Én nem mondtam le, de részemről mint kezdeményező ez a történet nem aktuális. Nincs az asztalomon, úgymond lapoztam. Ha az MPP- vagy az EMNP-frakciók meggondolják magukat, akkor újra terítékre kerül az ügy. Én nem fogok kezdeményezni, hanem dolgozok tovább a B variánson.

– Az újabb udvarhelyi elkerülőút ügyét még a tavalyi választási kampány során említette. Ilyen szempontból lesz-e 2014-ben előrelépés?

– Jelenleg nem vagyunk kormányon, így a dolgok nem haladnak úgy, mint amikor kormánytényező volt az RMDSZ. Annak örvendek, hogy idén is voltak előrehaladások kis terelőutak tekintetében: a Rét utca felújítása megtörtént, illetve próbálunk egy újabb körgyűrűt kialakítani a Szentimre utcától Bethlenfalváig, a város felett. A városrendezési tervben ezek az útvonalak szerepelnek. Elkezdtük ezek kövezését, a sáncok kialakítását. Továbbra is dolgozunk azon, hogy a forgalmi viszonyokon javítsunk, például jövőre még egy körforgalmat szeretnénk kialakítani a II. Rákóczi Ferenc utcában, a készruhagyár előtti részen. A nagy terelőút kérdése viszont nem tőlünk függ.

– 2012 a családok éve, 2013 a megalapozás éve volt. 2014 milyen év lesz?

– 2014 a kivitelezés és a megvalósítás éve lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból

Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból
2025. május 07., szerda

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny

A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny
2025. május 06., kedd

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél

Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél
2025. május 06., kedd

Újból elöntötte a víz a parajdi sóbányát

Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, mivel a heves esőzések miatt újból befolyt a víz a föld alatti komplexumba. A helyszínen a tűzoltóság dolgozik a víz kiszivattyúzásán.

Újból elöntötte a víz a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Több háztartásban nem lesz áram szerdán Székelyudvarhelyen

Több székelyudvarhelyi utcában is áramszünet lesz szerdán – olvasható a városháza közleményében.

Több háztartásban nem lesz áram szerdán Székelyudvarhelyen
2025. május 05., hétfő

Áramszünet lesz a Székelykeresztúrhoz tartozó Betfalván

Javítási munkálatok miatt fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután öt óra között több Betfalván lévő háztartásnál – közli a székelykeresztúri polgármesteri hivatal.

Áramszünet lesz a Székelykeresztúrhoz tartozó Betfalván
2025. május 05., hétfő

Mesébe illő hét vár a fiatalokra – rajtol 31. Székelyudvarhelyi Diáknapok

Négyszázhetven középiskolás vesz részt a 31. Székelyudvarhelyi Diáknapokon, amelyet május 5. és 11. között tartanak Székelyudvarhelyen. Az idei rendezvény számos újdonsággal, mesevilágot idéző tematikával és sokszínű programmal várja a fiatalokat.

Mesébe illő hét vár a fiatalokra – rajtol 31. Székelyudvarhelyi Diáknapok
2025. május 05., hétfő

Black Comedy: áramszünet totálfényben

A Black Comedy borzasztóan vicces, ugyanakkor helyenként igencsak elgondolkodtató előadás, amely egy zseniális színházi ötletre épül – hangzott el a Tomcsa Sándor Színházban tartott sajtótájékoztatón.

Black Comedy: áramszünet totálfényben
Black Comedy: áramszünet totálfényben
2025. május 05., hétfő

Black Comedy: áramszünet totálfényben

2025. május 04., vasárnap

Nincs tömeg, de folyamatos a részvétel Székelyudvarhelyen a szavazáson

Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.

Nincs tömeg, de folyamatos a részvétel Székelyudvarhelyen a szavazáson
2025. május 03., szombat

A város elfeledett arca: emlékezés Székelyudvarhely zsidó közösségére Fecső Zoltán sétáján

A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.

A város elfeledett arca: emlékezés Székelyudvarhely zsidó közösségére Fecső Zoltán sétáján