
Ürügyet talált a börtönbüntetését töltő székelyudvarhelyi Gábor család négy tagja arra, hogy kérjék egyik, már végleges ítélettel lezárt ügyük újratárgyalását: szerintük távollétükben született ítélet.
2016. szeptember 12., 12:452016. szeptember 12., 12:45
2016. szeptember 12., 13:072016. szeptember 12., 13:07
Gábor Dénes, Ötvös Eszter, valamint fiaik, Gábor Zsolt és Szabolcs számára a beadvány ürügyet adott egy találkozásra, még ha szigorúan őrzött körülmények között is.
Két folyamatban lévő tárgyalás miatt a harmadik fiúnak, Gábor Róbertnek és a családfőnek, Gábor Dénesnek mindenképpen meg kellett volna jelennie múlt hét elején a székelyudvarhelyi bíróságon, de egy már lezárult ügyük – melyben végleges ítélet született – újranyitását kérve a család minden, rácsok mögött lévő tagja találkozhatott az udvarhelyi bíróságon. Az ítélet-végrehajtás elől elmenekült Gábor Róbert a három tárgyalás közül egyen sem jelent meg, noha ő az egyedüli, aki mindháromban vádlottként érintett. A három tárgyalás közül kettőt október 7-ére, egyet pedig szeptember 20-ára halasztott a bíróság. A szeptember 20-ai esetében egyedül Gábor Róbert a vádlott, ám a másik két tárgyaláson újra találkozhat a család.
A múlt hétfői tárgyaláson a családtagok a tőlük megszokott fenyegetések és trágárkodások helyett ezúttal egymással foglalkoztak, elérzékenyülve üdvözölték egymást. A szeptember 5-én tartott tárgyalásra Gábor Dénes családfőt és élettársát, Ötvös Esztert a szamosújvári börtönből, fiaikat, Gábor Zsoltot és Szabolcsot a csíkszeredaiból hozták Udvarhelyre.
Nemzetközi körözést adhatnak ki ellene
Gábor Róbert május óta sikeresen menekül börtönbüntetése elől. Ítélete ugyan elévülhet, ám az elévülési idő a már meghozott, letöltendő ítéletei értelmében megközelíti a tíz évet, az ezután hozott ítéletek pedig csak meghosszabbítják azt. A bethlen- és kadicsfalvi közösség úgy tudja, külföldön bujkál. Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, a rendőrség kezdeményezte az európai elfogatási parancs kiadását, és amennyiben ez megtörténik, nemzetközi körözés alatt lesz.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!