Becsengettek a tanintézetekben

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hargita megye minden iskolájában ünnepélyesen kezdődött el a tanév tegnap reggel: a legtöbb iskolában központi ünnepséget tartottak, majd a tanulók saját osztályukba vonultak, ahol a tanítók, illetve osztályfőnökök megtartották az első órát.

Székelyhon

2015. szeptember 14., 19:532015. szeptember 14., 19:53

A kicsik virágdíszes tudáskapun át léptek be a diáklétbe. A nagyobbak, túl a szünidős nosztalgián, örültek a találkozásnak. A tantestület tagjai, a hozzátartozók és a Tamási Áron Gimnázium diákserege töltötte meg a Szent Miklós-plébániatemplomot hétfőn a Veni Sancte szentmisén. Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános mindannyiukra Isten áldását kérte az új tanévben. Krisztus igényességével és az Ő szigorával viszonyuljanak a feladatokhoz. Imádkoztak, hogy bölcsességgel és szeretettel gyarapodjanak. A megszerzett tudás vezesse közelebb ne csak a földi boldoguláshoz, hanem Istenhez is. Laczkó György igazgató kiemelten köszöntötte Sipos Imrét, a magyarországi Emberi Erőforrás Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkárát. A 422. tanév kezdetén köszönetet mondott a tanároknak, szülőknek, támogatóknak, kérve: dolgozzanak együtt idén is közös célért. A diákok legyenek sikeresek, és váltsák valóra álmaikat. Elégtételekben gazdag tanévre kérte Isten áldását.

Sipos Imre a „Székelyudvarhely homloka” iskoláról hiszi: eme jelkép nem csak földrajzi helyét jelenti. A homlok alatt vannak a szemek, s mögötte a szellem. Kódexe, hagyományai vannak. Mai diákjainak használható tudást ad, ugyanakkor építkezik műveltségéből, hagyományaiból. Az iskola névadójával vallja: „bizony nem egyedül valók vagyunk”. Kívánta, legyenek büszkék erre, és építsenek biztos jövőt. Portálunk kérdésére az államtitkár elmondta, vasárnap részt vettek a kolozsvári országos tanévnyitón, aztán a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség képviselőivel tárgyaltak. Múltjára, hagyományaira és eredményeire való tekintettel, amely példaértékű, megható volt itt lennie e neves tanintézmény évindító szentmiséjén. Huszonöt évig maga is tanügyi közegben tevékenykedett, érzi azt a hangulatot, amely a Gimnáziumot jellemzi.

Mosolyok kísérték és fogadták a belvárosi református templomban a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjait a két csoportban tartott tanévnyitó istentiszteleten. Előbb a 0–4. osztályosok, majd az 5–12-es tanulók és hozzátartozóik imádkoztak azért, hogy a valódi bölcsesség útján járjanak.

A csíktaplocai Xantus János Általános Iskola diákjai, pedagógusai és meghívottai reggel nyolc órától szentmisén vettek részt, melyet a taplocai plébános, Czikó László celebrált – jelezték az iskola vezetői szerkesztőségünknek. Ebben az oktatási intézetben egyébként új igazgató látja el az vezetői teendőket: a korábbi igazgató, Egri László a várható leépítések miatt nem kérte lejárt szerződésének meghosszabbítását, helyette Kovásznai Ágnest bízták meg a feladattal. Az új igazgató beszédében Antoine de Saint-Exupery Kis herceg című regénye rókájának a „titkáról” – „jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, a szemnek láthatatlan....” – beszélt, azt kívánva, hogy a diákok iskolai éveik alatt megtapasztalják és magukkal vigyék ezt a titkot, és ha a felnőttek megfeledkeznénk róla, segítsenek feleleveníteni az ő számukra is.

Öt kilencedik osztállyal, három új oktatóval és új vezetőséggel kezdte meg hétfőn reggel a tanévet a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola. Görbe Péter főtanfelügyelő üzenetét Sata Ignác igazgatóhelyettes tolmácsolta a jelenlévőknek – a főtanfelügyelő szép eredményeket és sikereket kívánt a tanulóknak, a szülőket pedig arra kérte, támogassák és bátorítsák a diákokat. A pedagógusoknak jut a legfontosabb feladat, nevelni és tanítani az anyanyelvünkön – fogalmazott a főtanfelügyelő, arra biztatva a tantestületet, hogy komolyan és felelősen végezzék munkájukat. A továbbiakban Trinfa Pálma, a tanintézmény új igazgatója üdvözölte a diákokat, szülőket, kollégákat, és megköszönte az előző vezetőség munkáját, amely nehéz időkben is vállalta az intézmény irányítását, ám most elérkezettnek látta az időt arra, hogy átadja helyét az újabb generációnak. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy a gólyák immár úgy érzik, megfelelő iskolát választottak, ahol a diákok, a tanárok és a szülők egyaránt jól érzik magukat.

„Nyugodtabb tanévre készülünk, amikor az építés zaja már nem zavarja az oktatást” – utalt Lukács Barna, a Bethlen Gábor Általános Iskola igazgatója az elmúlt iskolai esztendőre, amikor jelentős felújítási munkálatokat végeztek az intézményben. Mint lapunknak elárulta, az iskola vezetősége ugyan tartott attól, hogy az akkori felfordulás hatással lesz a diákok tanulmányi eredményeire, ám a szülők gondoskodásának, a tanárok szakértelmének és a tanulók lelkes hozzáállásának köszönhetően ez nem történt meg. A polgármesteri hivatal pályázata nyomán megújult az iskola teljes főépülete: feljavították a falakat, szigeteltek, kicserélték a padlózatot és a nyílászárókat, valamint új villany-, fűtés- és vízhálózatot alakítottak ki. Mint megtudtuk, az elkövetkező időszakban a tornaterem, a sportpályák, illetve az udvar modernizálására keresnek forrásokat, mindemellett folyamatban van a bútorzat cseréje, illetve a korszerű taneszközök beszerzése is.

Közös munkára kérte a diákokat, pedagógusokat és szülőket a Tompa László Általános Iskola új igazgatója, Libik Győző a hétfő délelőtti tanévnyitón. A testnevelő tanár és az aligazgatói tisztséget ezentúl betöltő Imre Ildikó egyúttal díjazta a múlt tanév végi versenyeken sikeresen szerepelt diákokat, továbbá kifejezték reményüket, hogy a 2015–2016-os tanév is meghozza a várt eredményeket.

Borboly Csaba marasztalná, sőt hazahívná a fiatalokat
Napjaink egyik legnagyobb problémája, hogy gyerekeink nagy része az iskola elvégzése után nem itthon kamatoztatja tudását, hanem külföldön vállal munkát. Az évek múlásával pedig a hazatelepedés gondolata egyre távolabbi lesz, így a tanév kezdetén talán ez az egyik leghangsúlyosabb probléma – áll a Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálatának közleményében. A probléma kezelésére a megyei tanács egy fejlesztési ügynökség létrehozását tervezi, amelynek egyik legfontosabb feladata az lenne, hogy stratégiát dolgozzon ki a fiatalok itthon tartására, illetve hazavonzására. A tervről levélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat a tanévkezdés alkalmával Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke. Mint a dokumentum tájékoztat: a stratégiát úgy dolgoznák ki, hogy a munkába bevonnák a fiatalokat is, ennek megfelelően szeretnék felvenni a kapcsolatot azokkal, akik már dolgoztak külföldön és hazatértek, illetve a párbeszéd kialakítását tervezik főként a végzős diákokkal, igényeik feltérképezése érdekében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés