Balesetből származtak a vérfoltok

A székelyudvarhelyi Városi Könyvtár és Modern Üzleti Tudományok Főiskolája közti téren két napig vérfoltok riasztották a járókelőket. A Kőkereszt téren furcsa baleset történt, a rendőrség kizárta az idegenkezűség lehetőségét, tudtuk meg Constantin Nițicătől, a székelyudvarhelyi rendőrkapitányság parancsnokától.

Jánosi András

2014. január 06., 17:422014. január 06., 17:42

2014. január 06., 17:552014. január 06., 17:55

Nițică elmondta, hogy a városközpontban történtek szülte pletykákat leszámítva, évek óta ez volt bűnügyi szempontból a legnyugodtabb ünnepi időszak Székelyudvarhely területén: még kocsmai összeszólalkozás miatt sem riasztották a rendőrséget. A parancsnok szerint ha Lengyelfalván nem történik halálos áldozatot követelő tűzeset, akkor még balesetet sem kellett volna jelenteniük az Udvarhelyi-medencéből.

A Kőkereszt téren január 4-én, szombaton éjjel keletkezett és vasárnap estig éktelenkedő több vérfolt ugyan sok találgatásra adott okot, mint azonban kiderült: baleset történt. A székelyudvarhelyi, 32 éves Sz. A. visszeres lábát sebesítette meg súlyosan, és mivel a vérzés nem állt el, a férfi taxival a kórház sürgősségi osztályára szállíttatta magát. A kórházban kiderült, a szerencsétlen baleset valószínűleg a sérült ittas állapota miatt történt.

„Az elmúlt hét-nyolc esztendő egyik legbékésebb év végi időszaka volt ez Székelyudvarhelyen. Bár jelentettek lopást szilveszter éjszakáján, de az illetékesek jelentésüket nem erősítették meg másnap. Örvendünk, hogy országos viszonylatban is ennyire eseménytelenül sikerült megünnepelnünk az új évet” – fogalmazott a rendőrparancsnok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval

Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval
2025. május 10., szombat

Közösség, kultúra és jövőépítés a székelyudvarhelyi Rotary Club jótékonysági báljának középpontjában

A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.

Közösség, kultúra és jövőépítés a székelyudvarhelyi Rotary Club jótékonysági báljának középpontjában
2025. május 09., péntek

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya

Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Veszélyhelyzetet hirdettek a parajdi sóbányánál, dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.

Veszélyhelyzetet hirdettek a parajdi sóbányánál, dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán
2025. május 08., csütörtök

Évről évre többe kerülne a székelyudvarhelyi közvécé felújítása

Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.

Évről évre többe kerülne a székelyudvarhelyi közvécé felújítása
2025. május 07., szerda

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból

Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból
2025. május 07., szerda

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny

A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny
2025. május 06., kedd

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél

Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél
2025. május 06., kedd

Újból elöntötte a víz a parajdi sóbányát

Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, mivel a heves esőzések miatt újból befolyt a víz a föld alatti komplexumba. A helyszínen a tűzoltóság dolgozik a víz kiszivattyúzásán.

Újból elöntötte a víz a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Több háztartásban nem lesz áram szerdán Székelyudvarhelyen

Több székelyudvarhelyi utcában is áramszünet lesz szerdán – olvasható a városháza közleményében.

Több háztartásban nem lesz áram szerdán Székelyudvarhelyen