
Fotó: Barabás Ákos
Noha azt tervezték, hogy múlt év végéig átadják a lövétei szennyvízhálózatot, a munkálatok befejezése csúszott, így ezt nem sikerült megvalósítani. A rendszerre való csatlakozás szempontjából nehéz helyzetbe kerülhetnek a 132-es megyei út mentén lévő háztartások tulajdonosai, hiszen az utat európai uniós pénzből újították fel, így az aszfaltot több évig nem szabad feltörni.
2016. január 11., 20:002016. január 11., 20:00
A lövétei szennyvízhálózat megépítésére legutóbb 560 ezer lejt kapott a település a fejlesztési minisztériumtól, az összegnek eddig nagyjából negyven százalékát költötték el – mondta el Lázár Zoltán polgármester. A pénzből a derítőállomás automatizálását és a villamos hálózat kiépítését végezték el, valamint a rendszer működtetéséhez szükséges pumpákat is felszerelték. A szennyvízvezetékek lefektetése már korábban megtörtént.
A háztartásoknak legalább harminc százaléka kellene csatlakozzon az újonnan kiépített rendszerre ahhoz, hogy elvégezhessék a használatba adást megelőző technikai próbát, ám ez még nem történt meg. Jelenleg a bekötések megtervezése van folyamatban, illetve a lakossági igények felmérése. Egyelőre nem tudni, mennyit kell majd fizetni a szolgáltatásért, ezt a rendszerre csatlakozók létszámának függvényében határozzák meg. Egyébként a csatornahálózat használatára törvény kötelezi a lakókat.
Noha a mellékutcákban nem okoz problémát a gazdaságok rácsatlakoztatása a szennyvízhálózatra, ez nem így van a 132-es megyei út menti háztartások esetében. Az utat ugyanis nemrég modernizálták, így évekig nem lenne szabad feltörni az aszfaltréteget. „A megyei tanácsnál döntik el, hogy miként oldjuk meg a bekötéseket a főút mentén” – magyarázta Lázár. Arra, hogy a kérdéses aszfaltréteg feltörése esetén a rácsatlakozóknak kell-e megtéríteniük az út helyreállítását, nem tudott választ adni. Az eredeti elképzelés szerint minden esetben az igénylőknek kell kifizetniük a bekötési költségeket. Lázár ugyanakkor abban reménykedik, hogy nem kell majd kárt tenni a korszerűsített útban, hiszen a napjainkban használt technológia lehetővé teszi, hogy ne csak az aknákhoz, hanem a vezetékekhez is csatlakoztatni tudják a háztartásokat.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!