Az ünnepi időszak „szolgái”

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Ünnepek alkalmával sem állhat meg teljesen az élet: a közbiztonságért, a sürgősségi esetekért felelős személyek gyakran munkahelyükön töltik az ünnepeket, azonnali beavatkozásra készen. Sokszor azonban nemcsak az ilyen esetekre kell felkészülni, hanem tudni kell kezelni például a magányt: egy-egy jó szó, egy rövid látogatás igazi ünnepet jelenthet egyedül maradt idős embertársainknak.

Jánosi András

2014. december 29., 13:392014. december 29., 13:39

A betegséggel, fogyatékossággal élők napi igényei nem függnek az ünnepektől. „Sőt az ellátásra szoruló magányos embereknek ilyenkor még fontosabb, hogy valaki rájuk nyisson” – fogalmazott Somorai Jerne. A Gyulafehérvári Caritas Székelyudvarhelyen működő otthoni betegápoló és szociális gondozó programjának vezetője elmondta, az ünnepi programot úgy oldják meg, hogy a szakápolásra szorulók ne szenvedjenek hiányt: az akut betegségekben szenvedők injekcióit beadják, újrakötözik a sebeket, fedezik a krónikus betegek napi szükségleteit, de szakítanak időt egy-egy magányos betegjük lakásának befűtésére is. A betegek közt van, akinél a hozzátartozók ünnepi hangulatot teremtenek, de bizony akad olyan is, aki ünnepként éli meg magányának pár percnyi megszakítását. Mindemellett igyekeznek beosztani úgy a munkát, hogy a szolgálatnál dolgozók is megélhessék az ünnepet.

Az önkéntes tűzoltó-alakulatoknál sem lehet teljesen megfeledkezni a szolgálatról az ünnepek alatt, Farkaslakán például állandó telefonügyeletet tartanak, és szükség esetén készen állnak a bevetésre. „A harmincas létszámú csapatunkból legalább tízen bármikor beavatkozhatnak, ha ne adj’ isten, szükség adódna” – mondta el portálunknak Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere.

Nem program szerinti szolgálat, de valami hasonló az önzetlenül segítők munkája, akik általában ragaszkodnak anonimitásukhoz. Egy udvarhelyi üzletember minden évben egy-egy pulykát visz karácsonykor két magányos betegnek: sohasem ugyanazoknak, és úgy hagyja náluk, hogy nem fedi fel kilétét. „Sajnálom, hogy csak ennyit tudok tenni. Én szerencsésebb helyzetben vagyok, de nem azért teszem, hogy elismerést szerezzek magamnak vagy a lelkiismeretem nyugtassam. Egy ideje enélkül az én ünnepem sem érne ennyit” – mesélte a Székelyhonnak.

Fokozott készenléti állapotot tartanak az ünnepek alatt a székelyudvarhelyi tűzoltóságnál, nyilatkozta lapunknak Valerian Dima parancsnok, aki arról is beszámolt, hogy karácsony tájékán rendszeresen fogadnak diákcsoportokat. A városi kórháznál ugyan nem terveznek halasztható beavatkozásokat az ünnepek időszakára, a szolgálatban lévő személyzet azonban nagyon jól tudja, kiemelten fontos ilyenkor az ellátás – fejtette ki portálunknak Lőrinczi Csaba, az intézmény orvosigazgatója. A lakosság rendszerint sebezhetőbb ünneplés közben, és ezt próbálják kihasználni a bűnözők – hívja fel a figyelmet Gheorghe Filip. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, mivel rendszerint alkalom szüli a tolvajt, a rendőrség is készenlétben áll az ünnepek alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés