
Fotó: Bodnár Arthur
Május 31-étől általános sztrájkba lépnek a tanügyben dolgozók, bojkottálják az országos vizsgákat, május 19-én a fővárosban tiltakoznak, és továbbra sem írnak jegyet a naplóba – jelentette be az Országos Tanügyi Szabad Szakszervezetek vezetője. Az oktatásban dolgozók a bérek levonása ellen tiltakoznak.
2010. május 12., 17:592010. május 12., 17:59
2010. május 12., 23:012010. május 12., 23:01
Fotó: Bodnár Arthur
Több beruházást készítenek elő Kézdiszék egyik legnagyobb községében: Csernátonban jelenleg a vízhálózat korszerűsítése a prioritás, de figyelmet fordítanak Kézdialbisra és Ikafalvára is. Az Anghel Saligny-program révén több kilométernyi út újul meg.
Egy lehulló szikladarab rongálta meg a Vargyas-szorosban levő Almási-barlang bejáratához vezető vas feljárót és annak alsó tartószerkezetét. A feljáró alsó része jelentős károsodást szenvedett, így annak használata jelenleg balesetveszélyes.
Ünnepi hangversenyt tartanak március 14-én, szombaton a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
nagytermében. A közönség egyetlen este során hallhatja az eredeti magyar népzenei dallamokat és azok nagyszabású, szimfonikus átdolgozásait.
Multifunkcionális teret alakít ki a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti régi hőközpont helyén Kovászna Megye Tanácsa. A közbeszerzési eljárás még folyamatban van, a kazánház felújítása a remények szerint hamarosan elkezdődhet.
A Román Színházi Szövetség nyilvánosságra hozta a 2026-os UNITER-díjak jelöltjeit. Köztük a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház két színészének, továbbá egykori igazgatójának neve is szerepel.
Március 4-én, szerdán 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK) megnyílik a Nyomtatás folyamatban – Magyar kortárs grafika síkban és térben című kiállítás.
Megrongálták a nemrég felszerelt jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön, az Andrei Șaguna és a Vasile Goldiș utcák kereszteződésében, a rendőrség jelenleg is keresi az elkövetőt.
Légitámadást szimuláló védelmi gyakorlatot tartottak csütörtökön egy Kézdivásárhely központjában található bankfiókban.
Képzeld el, hogy március 15-én Petőfivel, Vasvárival és társaival lógsz a városban matematikaóra helyett, amikor éppen kitör a forradalom. Rögvest elkap a szónoklat heve, beszélni akarsz a tömeghez. De mit mondasz?
Biztatóan közel van már a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház által magyar állami támogatással épülő bölcsőde átadása: a helyi tanács várhatóan csütörtöki ülésén jóváhagyja, hogy a létesítményt működtetés céljából átvegye a város.